Miközben elülni látszanak a viharok, csempésszük be nővérünk féltett karkötőjét az ágyunkba, délutáni alváshoz és végezzünk fizikai ksérleteket arra vonatkozóan, hogy a gumiszalag szakítószilárdsága mekkora.
Ezután humánetológiai szemlélődésbe foghatunk: figyeljük meg, Édesanyánk vajon az eddig megszokott meggyőződéssel adja-e elő az ilyenkor szokásos vígasztaló ritmusokat: "Sajnálom, hogy ezt tette az öcséd, de hidd el, ő most tanul, megtanulja, hogyan kell szerelni, összerakni, és majd sokat fog neked segíteni. Többet segít majd, mint amennyit most rombol."
Megfigyeléseinket raktározzuk el emlékezetünkben, de tartsuk szem előtt, hogy "egy kísérlet, nem kísérlet". Pihenés után tehát újra indul a tesztsorozat....
2009. április 14., kedd
Mit rejt a zsiráf pocakja?
Kedves Olvasóim, kitűnő szórakozási lehetőséget kínálok mai programajánlómban, ami az egész családot izgalomban tartja órákon, sőt napokon keresztül.
A dolog nagy odafigyelést, szervezőmunkát és precizitást igényel a részünkről, de higgyék el, megéri.
Először is az esti lefekvés után tegyünk úgy, mintha félnénk a szörnyektől, akik kizárólag a mi szobánkban és ágyunk körül tartózkodnak, szüleink szobájában nem. Így rávehetjük Édesanyánkat, hogy megengedje számunkra, hogy az ő ágyában alhassunk el. Előzőleg természetesen jól lefárasztottuk felmenőinket, akik örülnek, hogy lemenőjük fönt az emeleten végre lepihent és felhajtanak egy pici vizecskét pici pohárkából, amitől kedélyesen beszélgetnek. Nevetgélésük kellemes háttérzajt nyújt tevékenységünkhöz, és egyúttal biztosít róla, hogy jelenleg nincsenek a közelünkben, tehát kezdődhet az alkotó tevékenység.
Nos, nézzünk jól szét a hálószobában, mi is az, ami felhőtlen kikapcsolódást nyújthat számunkra. Mindjárt ott vannak a krémes dobozok, szemcseppes fiolák. A cseppeket használjuk rendeltetésszerűen, csepegtessük vele a világ négy égtája felé. Szüleink ágy mellé készített könyveire lehetőleg bőven jusson belőle. Végül is az olvasáshoz jó szemekre, éles látásra van szükség, ugyebár. Aztán jöhetnek a krémek, kenőcsök, jócskán nyomjunk belőlük, ahova csak bírunk.
Testvérünknek is feledhetetlen perceket okozhatunk, ha az általa a szüleinknek Karácsonyra, Anyák Napjára gyártott kézműves alkotásait, lebontjuk, ízekre szedjük, miszlikbe szaggatjuk.
Édesanyánk varrósládáját is kutassuk fel, nézegessük meg a benne található anyagokat, zippzárokat, gombokat. Pakoljunk vissza, de legyen egyértelmű, hogy mi ott bizony szétnéztünk.
És most jön csak az igazi kihívás, a Hetedik Szoba, a Tiltott Gyümölcs, az ékszeres dobozok! Gyönyörködjük ki magunkat kedvünkre, majd helyezzük el őket…na nem vissza a helyükre, az túl egyszerű megoldás lenne,…hanem valami izgalmasabb, fennköltebb, rendeltetésszerűbb helyre. Ha ezzel megvagyunk, a dobozkák tetejét tegyük vissza pontosan a helyükre és a munkában megfáradva aludjunk el jó mélyen.
A látvány, ami szüleink elé tárul majd, kissé megrendíti őket, de az első haragjuk nem ránk zúdul, hiszen mi édesdeden alszunk. Egyébként sem minket gyanúsítanak majd első körben, hiszen nyilvánvaló, hogy a Pusztító, maga Rambóterminátorpredátor járt erre. Ugye, mi megmondtuk, hogy szörnyek vannak a lakásban, jobb lett volna ránk hallgatni!
Az a csodálatos teljesítmény, amit a pipereszerekkel értünk el, késlelteti az üres ékszeres dobozok felfedezését, ám annál nagyobb lesz a hatás, amikor napok múlva mégiscsak felfedezik a hiányt.
Ha kérdezik: „hová tetted????”, nézzünk együgyűen, majd mutassunk egy teljesen valószínűtlen helyre, nővérünk ezer plüssállatot tartalmazó kosarára. Számtalan régen látott barátunkat üdvözölhetjük majd újra, amikor szép sorra előkerülnek a kosárból.
Csodálkozva szemléljük, hogyan néznek át szüleink tüzetesen minden négyzetcentimétert ékszerek után kutatva. Ezen a ponton nyer jelentőséget ügyködésünk a varrósládával. Édesanyánknak eszébe ötlik, hogy biztosan oda kerülhettek a kincsek. Szegény, majd csak fél óra múlva eszmél rá, hogy hamis nyom volt.
Hogy a családi csapatok feladták a harcot, abból is megtudhatjuk, hogy az élénk hangszín helyett fáradt rezignáltsággal beszélnek hozzánk mélyen a szemünkbe nézve. Azt emlegetik majd, hogy mi lenne, ha a mi tűzoltó-arzenálunk tűnne el egyik napról a másikra, mi vajon szomorúak lennénk-e akkor? Belegondolni is rémes….És ekkor végre megértjük, hogy mit is akarnak tőlünk: ja persze, az a sok kis kacat??? Hát azért nem kell aggódni, azt beraktam a zsiráf hasába. Akinek ki tudja mi okból jó kis gumidobozt varrtak a pocakjába és cippzárral látták el. Mi más célt szolgálhatna, mint hogy oda dugjuk fontos dolgainkat?
Adjunk is hangot ebbéli meglátásunknak, és kérjük számon, hogy na de akkor most oda mi kerüljön?
Szüleink végre odaguggolnak majd mellénk és megkönnyebbült hangulatban keresgélünk miniautókat, amikkel az éhes zsiráfot jóllakathatjuk.
A dolog nagy odafigyelést, szervezőmunkát és precizitást igényel a részünkről, de higgyék el, megéri.
Először is az esti lefekvés után tegyünk úgy, mintha félnénk a szörnyektől, akik kizárólag a mi szobánkban és ágyunk körül tartózkodnak, szüleink szobájában nem. Így rávehetjük Édesanyánkat, hogy megengedje számunkra, hogy az ő ágyában alhassunk el. Előzőleg természetesen jól lefárasztottuk felmenőinket, akik örülnek, hogy lemenőjük fönt az emeleten végre lepihent és felhajtanak egy pici vizecskét pici pohárkából, amitől kedélyesen beszélgetnek. Nevetgélésük kellemes háttérzajt nyújt tevékenységünkhöz, és egyúttal biztosít róla, hogy jelenleg nincsenek a közelünkben, tehát kezdődhet az alkotó tevékenység.
Nos, nézzünk jól szét a hálószobában, mi is az, ami felhőtlen kikapcsolódást nyújthat számunkra. Mindjárt ott vannak a krémes dobozok, szemcseppes fiolák. A cseppeket használjuk rendeltetésszerűen, csepegtessük vele a világ négy égtája felé. Szüleink ágy mellé készített könyveire lehetőleg bőven jusson belőle. Végül is az olvasáshoz jó szemekre, éles látásra van szükség, ugyebár. Aztán jöhetnek a krémek, kenőcsök, jócskán nyomjunk belőlük, ahova csak bírunk.
Testvérünknek is feledhetetlen perceket okozhatunk, ha az általa a szüleinknek Karácsonyra, Anyák Napjára gyártott kézműves alkotásait, lebontjuk, ízekre szedjük, miszlikbe szaggatjuk.
Édesanyánk varrósládáját is kutassuk fel, nézegessük meg a benne található anyagokat, zippzárokat, gombokat. Pakoljunk vissza, de legyen egyértelmű, hogy mi ott bizony szétnéztünk.
És most jön csak az igazi kihívás, a Hetedik Szoba, a Tiltott Gyümölcs, az ékszeres dobozok! Gyönyörködjük ki magunkat kedvünkre, majd helyezzük el őket…na nem vissza a helyükre, az túl egyszerű megoldás lenne,…hanem valami izgalmasabb, fennköltebb, rendeltetésszerűbb helyre. Ha ezzel megvagyunk, a dobozkák tetejét tegyük vissza pontosan a helyükre és a munkában megfáradva aludjunk el jó mélyen.
A látvány, ami szüleink elé tárul majd, kissé megrendíti őket, de az első haragjuk nem ránk zúdul, hiszen mi édesdeden alszunk. Egyébként sem minket gyanúsítanak majd első körben, hiszen nyilvánvaló, hogy a Pusztító, maga Rambóterminátorpredátor járt erre. Ugye, mi megmondtuk, hogy szörnyek vannak a lakásban, jobb lett volna ránk hallgatni!
Az a csodálatos teljesítmény, amit a pipereszerekkel értünk el, késlelteti az üres ékszeres dobozok felfedezését, ám annál nagyobb lesz a hatás, amikor napok múlva mégiscsak felfedezik a hiányt.
Ha kérdezik: „hová tetted????”, nézzünk együgyűen, majd mutassunk egy teljesen valószínűtlen helyre, nővérünk ezer plüssállatot tartalmazó kosarára. Számtalan régen látott barátunkat üdvözölhetjük majd újra, amikor szép sorra előkerülnek a kosárból.
Csodálkozva szemléljük, hogyan néznek át szüleink tüzetesen minden négyzetcentimétert ékszerek után kutatva. Ezen a ponton nyer jelentőséget ügyködésünk a varrósládával. Édesanyánknak eszébe ötlik, hogy biztosan oda kerülhettek a kincsek. Szegény, majd csak fél óra múlva eszmél rá, hogy hamis nyom volt.
Hogy a családi csapatok feladták a harcot, abból is megtudhatjuk, hogy az élénk hangszín helyett fáradt rezignáltsággal beszélnek hozzánk mélyen a szemünkbe nézve. Azt emlegetik majd, hogy mi lenne, ha a mi tűzoltó-arzenálunk tűnne el egyik napról a másikra, mi vajon szomorúak lennénk-e akkor? Belegondolni is rémes….És ekkor végre megértjük, hogy mit is akarnak tőlünk: ja persze, az a sok kis kacat??? Hát azért nem kell aggódni, azt beraktam a zsiráf hasába. Akinek ki tudja mi okból jó kis gumidobozt varrtak a pocakjába és cippzárral látták el. Mi más célt szolgálhatna, mint hogy oda dugjuk fontos dolgainkat?
Adjunk is hangot ebbéli meglátásunknak, és kérjük számon, hogy na de akkor most oda mi kerüljön?
Szüleink végre odaguggolnak majd mellénk és megkönnyebbült hangulatban keresgélünk miniautókat, amikkel az éhes zsiráfot jóllakathatjuk.
2009. április 5., vasárnap
Apa ásót fúr *
- nagy öröm a kiskertÖrököljünk őseinktől kiskertet, szenvedélyt a föld iránt a vérünkben. És ekcémát is hozzá. Ha ekcémával nem rendelkezünk, akkor szerezzünk be gyorsan valamilyen fertőző bőrbetegséget. Majd álljunk kertészkedő szülőnk háta mögé, és félpercenként mondjuk el, hogy mennyire szeretnénk segíteni. Segíteni amúgy tényleg tudunk, rácáfolva nagyapánk egyik gyereknevelési axiómájára, miszerint „A gyerek addig segít, amíg az több bajjal jár, mint haszonnal. Amint eredményes és hasznos lenne a gyermek tevékenysége, a kedve is elmegy a segítéstől.”** Tehát álljunk ott sóvárogva, vágyakozón, időnként emlékeztessük a vidáman dolgozót, hogy mennyire jó neki. Ha szülőnk homlokán verejtékcseppek jelennek meg, nyögve hajol, guggol, kissé szédelegve áll fel, akkor elérkezett az idő, hogy részletesen kikérdezzük a kertészkedés alapvető kérdéseiről.
Például, hogy Apa mért fúrja az ásót? És Édesanya mért törte bele a nyelet az ásóba? És mért a fúróval kell fúrni? És mért szorult bele a nyele? És meg tudjuk csinálni?
Vagy szaglásszunk kiütéses orrunkkal egészen közel hajolva a földhöz. Húsig vakart ekcémás bőrű kezünkkel imitáljunk ásó mozdulatokat. Kerülgessük a szerszámokat, kapát (kappan?), ásót. Riadjunk meg a dongótól, és menekülési útvonalnak válasszuk a szerszámokon átvezetőt. Különösen, ha kissé rozsdásak.
Ha mégis ráunnánk a különleges állatfaj, a Kertészisz Szülőenzisz élőhelyén való megfigyelésére, akkor találjunk más szórakozást magunknak. Arra azonban ügyeljünk, hogy mindig pontosan a szülő háta mögött helyezkedjünk el, és „Nézd, milyen ügyes vagyok!” felkiáltással hívjuk fel produkciónkra a figyelmet. A háziasított, megnevelt példányok már úgyis hozzászoktak, hogy bármilyen figyelmet igénylő tevékenységet 180 fokban kitekert fejjel végezzenek el.
Ha elég kitartóak vagyunk, biztosan csurran-cseppen a végére valami kis ásnivaló. A számunkra kijelölt földdarabról a rögöket egyenletesen terítsük szét a csúszdán, a füvön és egy óvatlan pillanatban a terasz kövére is juttassunk.
Erőinket osszuk meg 140 centi alatti társainkkal, úgy gazdálkodva csapataink erejével, hogy valaki mindig meg legyen bízva az általunk olyannyira megkedvelt, akaratunkhoz szoktatott lény folyamatos felügyeletével.
* A mondatot ajánljuk az első-második osztályos tanulók tollbamondásához.
** Bélapapa axiómájának kiegészítése: Ha gyermekünk tud és akar is segíteni, akkor ezt valami külső, tőlünk független tényező lehetetlenné teszi.
2009. április 4., szombat
Egy jól nevelt kisfiú jótanácsai az evésben még járatlanok számára
Figyelem a kisfiam. Ahogy a tehetetlen csomagocskából egyre több mindent tudó és értő embercsepp válik. Ahogy egyre nagyobb önállóságot követel magának a világban. Némely területen olyan képességekre tesz szert, hogy valóságos előadást tarthatna belőle. Könnybe lábad tőle a szemem… de nem csak a meghatottságtól.
1. Ha éhesek vagyunk, járkáljunk hangos "HAMMA-HAMMA!" kiáltásokkal körbe-körbe a lakásban (a kézmosás ellen egy leheletnyit tiltakozzunk).
2. Ha nem olyan étel került a tányérunkra, ami elnyerné ízlésünket, mutogassunk a világ összes égtája felé és ismételjük a már jól bevált varázsszót: "HAMMA-HAMMA"! Valahonnan biztosan érkezik egy felmentő sereg.
3. Követeljünk magunknak evőeszközt, lehetőleg többet, de a kezünkkel együnk, ez élvezetesebb. Hogy minek a kanál? Ami jár, az jár!
4. Ha étkezés közben a kezünkre tapadt volna az étel, integessünk hevesen, így intve búcsút a nem kívánt morzsáknak, rizsnek, répa- krumpli-daraboknak.
5. Ha a tálcánkon is lennének nem szívesen látott falatok, dobjuk őket kecses mozdulattal a hátunk mögé. A várurak is így vetették maguk mögé a már egészen, vagy félig rágott csontokat. Rezignált, már-már bamba arccal nézzünk arra a személyre, aki azt mondja, nem szabad!
6. Nincs nagyobb élvezet, mint a kistányérunkat kétfelől megragadni és úgy inni ki a levest.
7. Talán csak egy mérhető hozzá, ha itatópoharunkból az innivalót bőségesen a tálcánkba locsoljuk, és egyenletesen belepasszírozzuk a még fellelhető ételmaradékot. Így adhatunk végre ésszerű magyarázatot többek között a „teavaj” összetett szónak.
8. Ha elhangzik a "Jól laktál? Akkor megyünk is az ágyikóba!" mondatsor, tegyünk úgy, mint aki éppen most lát étele elköltéséhez!
9. Mivel jó előre gondoskodtunk magunkról, kijátszva szüleink éberségét és gyorsaságát, kaparintsuk meg a földről az ételdarabokat és együk meg jóízűen. Hogy most mért ízlik? A madárlátta kenyér is más ízű, nem?
1. Ha éhesek vagyunk, járkáljunk hangos "HAMMA-HAMMA!" kiáltásokkal körbe-körbe a lakásban (a kézmosás ellen egy leheletnyit tiltakozzunk).
2. Ha nem olyan étel került a tányérunkra, ami elnyerné ízlésünket, mutogassunk a világ összes égtája felé és ismételjük a már jól bevált varázsszót: "HAMMA-HAMMA"! Valahonnan biztosan érkezik egy felmentő sereg.
3. Követeljünk magunknak evőeszközt, lehetőleg többet, de a kezünkkel együnk, ez élvezetesebb. Hogy minek a kanál? Ami jár, az jár!
4. Ha étkezés közben a kezünkre tapadt volna az étel, integessünk hevesen, így intve búcsút a nem kívánt morzsáknak, rizsnek, répa- krumpli-daraboknak.
5. Ha a tálcánkon is lennének nem szívesen látott falatok, dobjuk őket kecses mozdulattal a hátunk mögé. A várurak is így vetették maguk mögé a már egészen, vagy félig rágott csontokat. Rezignált, már-már bamba arccal nézzünk arra a személyre, aki azt mondja, nem szabad!
6. Nincs nagyobb élvezet, mint a kistányérunkat kétfelől megragadni és úgy inni ki a levest.
7. Talán csak egy mérhető hozzá, ha itatópoharunkból az innivalót bőségesen a tálcánkba locsoljuk, és egyenletesen belepasszírozzuk a még fellelhető ételmaradékot. Így adhatunk végre ésszerű magyarázatot többek között a „teavaj” összetett szónak.
8. Ha elhangzik a "Jól laktál? Akkor megyünk is az ágyikóba!" mondatsor, tegyünk úgy, mint aki éppen most lát étele elköltéséhez!
9. Mivel jó előre gondoskodtunk magunkról, kijátszva szüleink éberségét és gyorsaságát, kaparintsuk meg a földről az ételdarabokat és együk meg jóízűen. Hogy most mért ízlik? A madárlátta kenyér is más ízű, nem?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
