2009. március 27., péntek

Séta etikett

Sétálni egészséges, csak unalmas. Íme néhány ötlet, amivel feldobhatjuk a hangulatot, de legalább is erős megfontolásra késztetjük a minket gondozó személyeket, hogy máskor is vállalkoznak-e velünk egy túlélőtúrára:

Az első és legfontosabb szabály, hogy semmiképpen ne haladjunk abba az irányba, amerre a velünk együtt az egészséges életmód oltárán áldozó rokonaink, barátaink, üzletfeleink. Legegyszerűbb megoldás a visszafelé haladás, lehetőleg kétszeres sebességgel, mint ahogyan az odautat megtettük.

Ha ez nem megoldható, akkor ne a haladás irányát, hanem ütemét variáljuk. Sietősre foghatjuk lépteinket, ha édesanyánk nagy üvegfelületek mögött elhelyezett tárgyakat vesz szemügyre, vagy ismerőssel, ismeretlennel, boldoggal, boldogtalannal beszédbe elegyedik. A mondatot, hogy „jajj de édes ez a gyerek, egy igazi kis tündér!”, értelmezzük a startpisztoly eldördüléseként. Szintén nagyobb sebességre kapcsolhatunk, ha tiltott terület közelébe érünk, úgymint szökőkút, pocsolya, működő locsoló-berendezés, kutya-vécé, útkereszteződés. Ha kellően nagy sebességet választunk, az aerobik órák árát és az ott töltött időt is megspórolhatjuk édesanyánknak, valamint az őszülés folyamatát befejezetté tehetjük nagyszüleink esetében.

A fontolva haladás technikáját alkalmazhatjuk a bevásárlás, testvér óvodába kísérése, egészséges rendelésre időpontra történt bejelentkezés esetén. Vegyük alaposan szemügyre a menet közben számunkra megfelelő magasságban kihelyezett tárgyakat. Elsősorban kavics, termések, gesztenye, csigaház (egységesen nevezzük őket diónak), fűszálak, virágok jönnek szóba. A természet sosem ismétli önmagát, a változatosság pedig gyönyörködtet. Alaposan éljük ki megfigyelő képességünket. Igazi természetbúvárként ötleteket meríthetünk Gerald Durrell életművéből. Különösképpen tanulmányozásra méltó tereptárgy a kerítés mögött elhelyezkedő kutya, vakarózó macska, különféle gombák, zuzmók, harasztok, bogyók.

Sebességünk nullára redukálásának másik módja, ha egyszerűen leülünk, netán lefekszünk a földre. Ezt egy kis fetrengéssel és sírással egybekötve figyelemfelhívásnak szánhatjuk, hogy jóból is megárt a sok.

Egy igazi úr a séta közben is úr. Sétapálcát mindenképpen vigyünk magunkkal. Ha otthon felejtettük volna, akkor szerencsére útközben is magunkhoz vehetjük, hiszen előbb-utóbb biztosan ráakadunk egy botra. Másodlagos felhasználásként végigütögethetjük vele a kerítés-léceket, fatörzseket, testvérünk lábát.

A séta különleges alfaját képezi, ha kismotorral vágunk útnak. Ha kellő mértékben eltávolodtunk a rajtponttól, szálljunk le a motorról, és semmilyen körülmények között ne szálljunk rá vissza, csak, ha már odaértünk a játszótérre. Hű fegyverhordozóink úgyis utánunk hozzák majd nélkülözhetetlen járművünket. A hazaúton ugyanezt az eljárási módot alkalmazzuk, azzal a különbséggel, hogy most már mi magunk se legyünk hajlandóak egy tapodtat sem továbblépni. Ha süket fülekre találnánk, ne higgyünk a színjátéknak. Létezik az a hangerő, amitől szüleink hallása megjavul. A tény, miszerint édesanyánknak csak két keze van, ne tántorítson el. A túlélő felszerelés mellett – váltóruha, uzsonna, homokozó játék, napkrém, pokróc, kismotor, kistestvér – biztosan minket is haza tud még cipelni. Ha a séta közben vásároltunk is, ez csak egy újabb érv amellett, hogy nagyon elfáradtunk és jogosan követeljük a jussunk.

Ha bármilyen okból a séta befejezése mellett döntünk, ajánlom a zéró tolerancia elvének bevezetését. Semmilyen észérvre, ígéretre, fenyegetésre ne hallgassunk, érjük el – a már taglalt hanghatásokkal élve is -, hogy ne a saját lábunkon kelljen továbbhaladnunk. Ha mindezt még tekergő kígyóra emlékeztető mozdulatokkal is fűszerezzük, biztosak lehetünk benne, hogy légvonalban fogunk hazatérni.

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! Megnyugtató a tudat, hogy nem csak a mi szatyrunkban olvad ki a mirelit borsó, mielőtt hazaérnénk a vásárlásból! :)

    VálaszTörlés