2010. április 28., szerda

Csak a húszéveseké.....

Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:
- Válaszd a kajakosokat.
- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném.
- Akkor válaszd azt.
- De félek, hogy kinevetnek.
- Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta.
A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahol a gyerek nem vállalhatja fel szabadon, hogy ő az.
Úgy kell tennie, mintha idősebb lenne, mert gyereknek lenni gyerekes és nem menő. És ha öregebb lenne az ember, mint huszonéves, azt is titkolnia kell. A szórakozóhelyek tele vannak kamaszokkal. Érdekes, úgy kellene lennie, hogy felnőttekkel, a kamaszok meg otthon vannak.
Nem tudom, mi ez a vágy az örök fiatalságra? A kisebbek már most nagyok akarnak lenni, az idősebbek meg fiatalok. Pedig olyan gyorsan elröppen az a pár év, az ember szerencsés esetben az élete döntő többségét nem huszonévesen éli. Mért épülnek egész iparágak erre a mesterségesen keltett vágyra, ami valójában csak frusztrációt hoz magával?