Nekem, kérem, gyereket beszéltek a hasamba!

Ezt az érzést nem lehet megszokni. Még ha már csukott szemmel találok is oda a drogéria terhességi teszteket kínáló polcaihoz, még ha rutinosan nyitom is ki a dobozt, ha már nem keresek vadul valami információ után az apróbetűvel nyomtatott tájékoztatóban, hogy mi lehet az a kis papírzacskó, hiszen fejembe vettem, hogy biztosan nem jól csináltam valamit, kihagyhattam ezt kis zacskót a tesztből, csakis azért lehet negatív az eredmény. Persze csalódottan jövök rá, hogy az csak a nedvességet felszívó, páramentesítő szilikon, amit minden bőrtáskába- pénztárcába is betesznek. „Most sikerülnie kell” – gondolom mindig. Aztán azzal vígasztalom magam, hogy hát nem baj, most úgyis készülnöm kell a következő szigorlatomra, az államvizsgámra, jó lenne, ha sikerülne az az újabb felvételi, ha megfelelnék a munkahelyemen, ha találnék egy másikat…. Közben mindig mindenhol megnyugtatnak minket, minden rendben van, várni kell, legyünk türelmesek. Hát a türelmet biztosan nem én találtam fel, sokat fáj a fejem is, eljárok egy autogén tréning-csoportba. A terápia elejéről egy kicsit lemaradok, igazolt távollétem oka egy méhen kívüli terhesség. Senki sem tudja mért, hogyan. Le vagyok törve, de bíztatnak. Ha nem is 100, de 70 százalék esélyem még maradt.

Járok hát szorgalmasan a tréningre, ahol a többiek is fejfájósak. Beszélgetünk, képzelgünk, álmodozunk. Aztán szép lassan kiderül, mindannyian sóvárgunk egy kisbaba után is. És tessék, egyszer csak beindul a gépezet: a csoporttársnőmnél bejelentkezik az első babácska. Kegyes hozzánk a Sors, vagy az autogén tréning tudhat valamit: a pszichológusnőt is beleértve 4 kisbaba születik 8 hónap eltéréssel. Senki sem maradt ki. Nekem kérem gyereket beszéltek a hasamba!

Azt a 9 hónapot nem lehet elfelejteni. Sellőként kezdtem, bálnaként végeztem. Olaszországi nyaralással kezdődött – az orvosom azt mondta, hogy pihenjük ki magunkat a nyáron, ő is, én is. Aztán szeptemberben kidolgozzuk a haditervet. De szeptemberben rettegve és boldogan ültem a rendelőjében, hogy vajon igaz-e, amit az a két csík ígér. És ha igaz, ezúttal megtalálta-e a megfelelő kuckót magának az a kis sejtcsokor. Meg bizony, a lehető legszebb szuvenírt hoztuk haza magunkkal a tengerpartról.

Bármikor újra vállalnám a 25 kiló pluszt, az érzést, amikor elérhetetlen távolságnak tűnik a következő sarok, pedig hol van még az otthon! Amikor örülök az enyhe télnek, mert csizmába préselni a feldagadt lábfejem – amire addig annyira büszke voltam – reménytelen vállalkozásnak tűnik. Mert cserébe ott van az a mások számára többnyire titkos, az én számomra annál intenzívebb bugyborékolás, viháncolás, rúgkapálás. Az ultrahangos felvételek ezerszeres megnézése. Ezredszer is csodálkozom, hogy ez igaz lehet-e vajon?

Eljött végül a mi napunk is. Nem kellett gondolkodnom rajta, hogy szülni fogok-e, ahogy felkeltem reggel az ágyból, nyilvánvaló lett, hogy kirúgták a ház oldalát. A férjem telefonált a munkahelyére, hogy ma egyéb elfoglaltságai miatt nem áll módjában felvenni a munkát. A portás néni azt sem várta meg, hogy letegye a kagylót, a meglehetős hangerőnek köszönhetően még én is hallhattam, hogy már kürtöli is szét a többi dolgozónak: a Vili ma nem jön dolgozni, mert….

Mert kissé idegesen autót vezet élete eddigi legnagyobb kalandjának helyszíne felé. Mert érdeklődve szemléli a sosem látott berendezést a kórház szülőszobájában. Mert viccelődni próbál. Mert egész nap éhezik, hogy szolidarítson. Mert megrendülten törölgeti a homlokomat egy papírzsebkendővel. Mert titokban könnye csorog. Mert köldökzsinórt vág el, kár hogy nem gyakorolt előtte a gumislaggal. Mert a kezünkbe nyomnak egy icipici csomagot és azt mondják: most már ti vagytok a szülei.

Megjelent a Babanet portál A Te történeted rovatában.

Az ezüst papucs

- Segítek megkeresni a papucsodat! - mondja a Húgom a kisfiamnak - milyen színű?
- Nekem ezüst színű papucsom van! - vágja kis büszkén az aprónép, nem kis várakozást ébresztve ezzel nagynénjében, gyanús, hogy itt valami másról lesz szó.
Igaza is van, az ezüst papucs egy kis ütött-kopott homokszínű darab, amit annyira szeret büszke tulajdonosa, hogy ilyen gyönyörűnek látja, mindegy, hogy mi is az igazság.
A lányom is talál megoldást arra, hogy a valóság olyan legyen, mint annak az ő képzeletében lennie kéne. A balett előadáson szép szerepeket táncol, de a főszerep nem az övé. (Az egy külön történet lenne, hogy mi alapján kapják a szerepeket a minibalerinák). Itthon viszont azt látom, hogy rávette a kisöccsét, hogy balettozzon vele. Igaz a magasságbeli adottságok miatt egyelőre Mimi táncolja a herceg szerepét, és a Kisnyúl pedig Hófehérkéjét.

Anyja fia

Azt mondják, a kislányok az apukájukra hasonlítanak, a kisfiúk az anyukájukra. Ez nálunk is így van, amennyiben a belső tulajdonságokat nézzük. Remekül együtt tudunk működni a kisfiammal.
Amikor a nővére ágyát húzom át, észreveszi, hogy bonyolult a művelet, és egy "segítek!" felkiáltással már jön is. Tolja a bevásárlókocsit. Megismeri a krémet, amit használok, és leveszi a polcról. Segít fánkot szaggatni. És egy hatalmasat autózik velem. Kiosztjuk a lendkerekes kocsikat, és az nyer, akié továbbgurul.
Amikor felteszem neki a világ leghülyébb szülői kérdését, amit rendeletileg kellene tiltani, azaz, hogy "kié vagy?" - hiába ilyen gyarló az anyai szív - azt válaszolja: Anyué és Apué és a testvéremé.

A helyes étkezés - posztgraduális képzés

Az érdemjegy megszerzéséhez gyakorlati és elméleti vizsgát kell tenni

1. Ha már megtanultuk a levest a tányérból szürcsölni, saját és közönségünk szórakoztatására fújjuk a levegőt visszafelé is. A publikum hangos ovációval fogja díjazni ügyességünket.
2. Ne legyünk egyoldalúak, csillogtassuk meg képzőművészeti képességeinket! Ehhez nem kell mást tenni, mint hogy a levesben, főzelékben található darabokat kis ujjacskáink segítségével kihalásszuk és az etetőtálcán tetszetősen elrendezzük. Ha kigyönyörködtük benne magunkat, dobjuk vissza a tányérba. A felcsapó lé külön esztétikai élményt nyújt. És különben is rend a lelke mindennek! Levesünk, főzelékünk darabjai, csakúgy, mint a kaleidoszkóp kristályai a végtelenségig kombinálhatóak, próbálkozzunk újra és újra!
3. Ha jó sorsunk cérnametéltet vezérelt tányérkánkba, kutató tevékenység céljából egyik végét csippentsük mutató és hüvelykujjunk közé és emelgessük, úgy, mint ékszerész az aranyláncot, hogy hosszát, súlyát, minőségét megállapíthassuk.
4. Ne legyünk önzőek! A partedlinken, etetőszékünkön található állatfiguráknak - akiket az egyszerűség kedvéért egységesen nevezzünk Cicc-nek - is juttassunk a finom falatokból. Ha ők már nem kérik, akkor nyeljük le mi magunk!
5. Amennyiben jóllaktunk volna, vizsgáljuk a gravitáció hatását az ételmaradékokra. Kenyérkatonáinkat, kiflivégeinket, almadarabjainkat "hopp!" felkiáltással bocsássuk útjukra.
6. Aerodinamikai hatásnak még jobban kitehető tányérkánk, amelynek különösen szép pályaívet adhatunk.
7. Ezen tevékenységünkkel egyúttal a görög hagyományokat is ápoljuk, miszerint ouzos poharunkat most a kistányérral pótolva földre dobjuk és kezdődhet is a szirtaki (természetesen gondosan ügyelve arra, hogy a földre hullott vizsgálati tárgyakat még egyszer hasznosítva, belapulási képességeik alapján is rendszerezzük).


Projektmunka az ötös érdemjegyért

Kutatási terület: nyelvészet
A vajacska és a hajacska szavak közös gyökerének felderítése különös tekintettel a Vajacskát a hajacskába kísérletsorozatra. Támpontul szolgálhat a tény, hogy a középkori várurak is a szolgálók hajába törölték zsíros kezüket. Ennek hiányában kísérletezés a saját hajon. Összehasonlító tanulmányként ajánljuk a banánt, a mandarint és minden paradicsomos ételt.

Fiú vagy lány?

Jó dolog, ha az embernek gyermekei sorában mindkét nemből kijut. Kedvenc hasonlatommal élve - melyet egy Lawrence Durrell nevű írótól kölcsönöztem, igaz ő másfajta kapcsolatokra értette -, akkor a kenyér mindkét oldala vajas.

Miért jó, ha az embernek lánya van?

Hát azért, mert
- cicásak, bújósak;
- végig lehet velük játszani gyerekkorunk kedvenc játékait (babaöltöztetés, tologatás stb.);
- végig lehet velük olvasni kedvenc meséinket: a Hamupipőke, Csipkerózsika és hasonló hercegnők meséi azért a lányok szívét jobban megdobogtatják;
- iszonyú szép ruhákat lehet nekik venni;
- iszonyú klassz frizkókat fésülni;
- iszonyúan rózsaszínre lehet festeni a szobájukat ;
- önmagad folytatását láthatod benne;
- társad a nőiségben;
- ruhákat cserélgethetsz vele, ha nagy lesz, és Te is őrzöd leánykori alakod;
- csajos programokat lehet vele csinálni, úgymint vásárlás, fodrász, kozmetikus, romantikus filmek;
- részt vehetsz anya-lánya szépségversenyen;
- nagy átlagban egy kicsit kevésbé eleven, mintha fiú lenne;
- általában nagyobb benne a megfelelni vágyás (amit lehet negatívumként is értékelni, de a közösségi életét leegyszerűsíti);
- egy rugóra jár az agyatok....
Hogy a legtöbb pont egy fiúra is érvényes? Azt én nem is mondtam, hogy nem!

És vannak ám érvek a fiúk mellett is!!!!
A kisfiú
- továbbviszi a család nevét (ez különösképpen akkor nyer jelentőséget, ha oly ritka névvel állunk szemben, mint a mi család nevünk is, most mondjuk azt, hogy Kovács);
- a kisfiúk nagyon tudnak ragaszkodni a mamához, ez egy titkos, el nem vágható aranyszál;
- a szerelmedet megkapod még egyszer, kicsiben;
- de ha nem hasonlít apukájára, akkor is garantáltan szerelmes leszel belé;
- annyira, hogy levesz a lábadról egy csibészes mosolyával is ;
- jobban beleláthatsz a férfilélek rejtelmeibe;
- olyan dolgokba is bepillantást nyerhetsz, amiről álmodban sem gondoltad, hogy a szenvedélyeddé válhat: megismered az összes munkagép nevét és funkcióját. Életed egyik legszebb pillanata, amikor hosszas keresgélés után egy hatalmas markolóval ülsz a villamoson és tudod, hogy megtaláltad az igazit!
- örömmel kiáltasz fel, ha tűzoltót/ betonkeverőt/markolót látsz melletted elhaladni a forgalomban. Akkor is, ha egyedül ülsz a kocsiban.
- mélyrehatóan tanulmányozhatod az élővilágot, kezdve a madártollgyűjtéstől a gilisztákon át, az éti csigákig, bogarakig, elhagyott madárfészkekig.
- szellemi kihívás előtt állsz nap, mint nap, jobb ha előre felkészülsz csillagászatból, természetismeretből, történelemből. Már ha meg akarod őrizni a tekintélyed;
- új sportágakkal ismerkedhetsz, úgymint csocsó, foci, foci, foci, ökölvívás, szumó, ja és a foci;
- magad is aktív életet kell hogy élj: kezdve a fogócskától (A legalkalmasabb erre a reggel. Futás az oviig. Olyan apróságokkal, hogy alacsony vércukor, még alacsonyabb vérnyomás, nem foglalkozol. Hiszen kemény Csaj vagy.), a karlengetéses repülőutánzós futáson át, a biciglizésig, pingpongig, teniszig, és igen, fociznod is kell!;
- rajongani kezdesz az autókért, motorokért, magad is úgy érzed, hogy alig van csodálatosabb dolog a motorizációnál. Talán csak a foci ;
- a konfliktusok egyszerűbb okokra visszavezethetőek: éhség, fáradtság;
- így lekezelésük is egyszerűbb ;
- ha elmélyülsz kisfiad figyelésében, akkor Életed Párját is jobban megérted;
- és végül a legfontosabb: pasi még nem rajongott érted ennyire!
Ha ügyes vagy, ezt az érzést fokozhatod is, amennyiben gondoskodtál róla, hogy törpepasiból több is az udvartartásod része legyen!

Hogy a legtöbb pont egy lányra is érvényes? Azt én nem is mondtam, hogy nem!

Ez a család a legjobb család

Kislányunk cetlizős. Alig tanult meg saját magától, minden titoktartás ellenére írni és olvasni, máris papírra, azaz cetlikre vetette gondolatait. Valaki lehet még grafomán a családban...
Egy tanév alatt teljesen megtelik az íróasztalának összes fiókja a legkülönfélébb feljegyzésekkel. Ezeket aztán átválogatjuk, és amelyik átjut a szűrőn, azt dossziéba rendezzük, a többektől fájó szívvel megválunk. Az az érv hatott végül, hogy minden évben új íróasztalt kellene vennünk, ha nem így tennék, és egy idő után csak kis egérjáratokon juthatna el az ágyáig.
És van még egy csoport cetli, amelyik annyira szép és megható, hogy időszaki, vagy állandó kiállításon vesz részt az ablakpárkányon, a polcok szélén. Az egyik, tavaly Húsvétra készített remekműve véletlenül rákerült a zabpelyhes tallér fotójára is. Íme teljes egészében:

Csak a húszéveseké.....

Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:

- Válaszd a kajakosokat.

- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném.
- Akkor válaszd azt.
- De félek, hogy kinevetnek.
- Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta.
A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahol a gyerek nem vállalhatja fel szabadon, hogy ő az.
Úgy kell tennie, mintha idősebb lenne, mert gyereknek lenni gyerekes és nem menő. És ha öregebb lenne az ember, mint huszonéves, azt is titkolnia kell. A szórakozóhelyek tele vannak kamaszokkal. Érdekes, úgy kellene lennie, hogy felnőttekkel, a kamaszok meg otthon vannak.
Nem tudom, mi ez a vágy az örök fiatalságra? A kisebbek már most nagyok akarnak lenni, az idősebbek meg fiatalok. Pedig olyan gyorsan elröppen az a pár év, az ember szerencsés esetben az élete döntő többségét nem huszonévesen éli. Mért épülnek egész iparágak erre a mesterségesen keltett vágyra, ami valójában csak frusztrációt hoz magával?

Együtt sírunk....

Kisfiam ma este sírva fakadt. Olyan váratlanul és szívhez szólóan.
Azon kezdett el sírni, hogy egyszer régen bevittem neki egy nadrágot az oviba és kicseréltük. És mikor látogatom meg megint. Mert nagyon hiányzom neki, amikor az oviban van. Látszott rajta, hogy hirtelen törnek rá az emlékek és érzések, és mivel itt van velem, megengedheti magának, hogy utat törjön benne a megkönnyebbítő sírás.
Mondtam, hogy az ő dolga, hogy ovis legyen, az enyém meg hogy dolgozzak, és én szeretek is dolgozni. És akkor azt mondta, hogy azt várja hogy felnőtt legyen, és akkor odajön dolgozni, ahol én vagyok, és mellettem fog ülni...hát kicsordult a könny is a szememből...kicsi ő még nagyon...én meg sokat dolgoztam mostanában....

Mimi verse

Anyukám a világon a legszebb,
Apukám a világon a legerősebb,
Kisöcsém a világon a legcukibb,
én pedig szeretem a lovakat.

Fúrjunk, fúrjunk valamit.....

Kicsi fiunk barkácsol. Imád mindent, aminek köze van a szereléshez. Ezt a tulajdonságát anyai nagyanyjától – igen nagyANYJÁtól – örökölhette, aki pedig saját édesapjától, kinek művei között említést érdemel a családi legendáriumban fennmaradt, maradék ezüst kályhafesték felhasználásával tökéletesített házi papucs például. Humán beállítottságú szüleinek semmiféle érdeme nem lehet ebben az inkább életmódnak nevezhető hobbiban.
Fiacskánk folyton szerelnivalókon jártatja az agyát. Az új gyerekágy dobozából bogárfogót készít úgy, hogy a fúrófejjel ellátott játék-munkagépével lukakat fúr a papundeklibe. Két terve is van vele: vagy eladjuk pénzért, és gazdagok leszünk, vagy felszereljük az ablakunkba, és nem jönnek be a bogarak.
Másik konstrukciója a Jáva építőjátékból készített molylepke-ketrec, amit a falba fúrt üregben kíván elhelyezni. Azt nem nagyon érti, hogy mért nem engedjük neki, hogy e célból lyukat fúrjon a falba.
Mindebből nem következik, hogy bogarak, vagy molylepkék lepnének el minket. Ha a Kontruktőr meglát egyet, akkor viszont hatalmasat sikít…és felveszi a kesztyűt az ellenük való kütdelemben.