2010. március 1., hétfő

Együtt sírunk....

Kisfiam ma este sírva fakadt. Olyan váratlanul és szívhez szólóan.
Azon kezdett el sírni, hogy egyszer régen bevittem neki egy nadrágot az oviba és kicseréltük. És mikor látogatom meg megint. Mert nagyon hiányzom neki, amikor az oviban van. Látszott rajta, hogy hirtelen törnek rá az emlékek és érzések, és mivel itt van velem, megengedheti magának, hogy utat törjön benne a megkönnyebbítő sírás.
Mondtam, hogy az ő dolga, hogy ovis legyen, az enyém meg hogy dolgozzak, és én szeretek is dolgozni. És akkor azt mondta, hogy azt várja hogy felnőtt legyen, és akkor odajön dolgozni, ahol én vagyok, és mellettem fog ülni...hát kicsordult a könny is a szememből...kicsi ő még nagyon...én meg sokat dolgoztam mostanában....