- Anyu, az én ablakomba tegyük a csizmámat!
- Hát persze - mondom, gondolatban félresöpörve a férjem szemevillanását, ami annyit tesz, hogy jobban járnánk, ha a nappali ablakába kerülnének a cipőcskék. Kényelmesebb lenne, de hát ennél egyszerűbb a világon nincs, mint két téli álmot alvó medve mellett beosonni a szobába és becsempészni az ajándékot a csizmákba. És a medvécskék reggelre kelve rögtön megpillanthatják a meglepetést.
Az elképzelés természetesen léket kapott. Mert a medvék helyett két izgága nyulacska fogadott, akik arra a kis neszre is felébredtek - igaz begyógyult ürgeszemekkel -, ahogy mi szülők éjfél körül a hálószobák felé közeledtünk kezünkben a csomagokkal. Nem buktunk le. Viszont új haditervet kellett szőni.
Beállítottam hát az órát egy éjjel fél kettes csendes rezgésre. Idegességemben az óra előtt ébredve először is puma léptekkel felderítést végeztem, hogy alszanak-e már gyermekeink. Nem volt könnyű dolgom, a gyerekszoba padlója ugyanis el volt aknásítva markolókkal, kockákkal, autókkal. Körülbelül olyan feladat volt ez, mint a híres filmjelent, amikor Angelina Jolie jó előre begyakorolt mozdulatokkal átjut a bank lézersugarakkal teleszőtt akadálypályáján a széfig. Igen ám de én nem gyakoroltam, és termetem is inkább a Télapóéra emlékeztet - ráadásul a kezemben levő zacskók csörögtek észveszejtően. Különösen a páncélos felszerelést rejtő zacskó. Már régen izgultam ennyire. Bérlet nélkül utazni a BKV-n ehhez képest kiskutya füle. Lassan azért elértem a célt...hopp sikerült belecsúsztatni a csizmákba az ajándékokat, rendben, a páncél és a hímzőkészlet is megérkezett..na még ezt a vágy régi tárgyát, ezt a hópehely alakú lyukasztógépet még ideteszem...már épp vállon veregettem volna magam, hogy megy ez megy ez, mert innen már könnyű dolgom van, ha fel is ébred a leendő páncélos lovag és a hímezgető hercegkisasszony, már van indok, csak meg akartam nézni, vajon megjött-e a Mikulás. Hát nem szabad előre örülni, a kézigránát súlyú lyukasztó kicsúszott a kezemből, rá a radiátorra...akkorát döndült a tökéletes éjszakai csendben, mint az ágyúlövés. A családom viszont valahol a téta-álom szakaszban járhatott már, meg sem rezdültek. Végül is mélyalvási tesztnek beválna a módszer.
Visszafelé osontomban majd kiugrott a szívem a helyéről. Az órán láttam, hogy ez a körülbelül tízméteres útszakasz negyedórámba került...
2009. december 6., vasárnap
2009. augusztus 18., kedd
Tervrajz
A szüleim egyidősek, egyszerre mentek nyugdíjba is. Kipakolták a munkahelyi szobáikat. A hasznosítható darabokat hazahozták, szétosztották. A kréták, amik arra vártak, hogy hosszú számsorokat, egyenleteket, rejtélyek megoldásait írják velük a táblára, most majd virágokat, kisnyuszit, napocskát fognak rajzolni. Illetve azt is, mert kisfiam gondoskodott róla, hogy a kréták természettudományra való elhivatottága részben ki legyen elégítve. A szerzeményekkel ugyanis ezt rajzolta a kis iskolai táblájára:
- Mi ez? - kérdeztem gyanútlanul.
- Ez segít nekem, hogy a szörnyetegvágót meg tudjam csinálni!
2009. május 8., péntek
Újabb terv
Kisfiam engem is meghív a szülinapjára!!! (ősszel)
De a "régi" Barnabást nem (van újabb is a csoportban), mert ráült a fejére.
De a "régi" Barnabást nem (van újabb is a csoportban), mert ráült a fejére.
2009. május 6., szerda
Projektek
Kisfiam mostanában több ötlettel állt elő.
Íme egy kis gyűjtemény:
Soha többé ne mossuk meg és ne vágjuk le a haját. Majd gitáros lesz.
Ez a vágya nem teljesült, röpke másfél óra alatt, mely a könyörgéstől kezdve (ülj szépen, mindjárt kész leszünk - hahaha, ahogy azt Móricka elképzeli), az ígérgetésen (illatos lesz a hajad, te pedig csinos!) és a fenyegetésen (ha nem maradsz nyugton, ferde lesz a frizurád!) át a teljes apátiáig (hát ilyen lett, Istenem, majd kinő) meglehetősen széles amplitúdójú érzelmi skálát ölelt fel, szóval ennyi idő alatt kész is lettünk. Anya ölében ült, az ollót Apa csattogtatta. Tényleg csinos lett és illatos. A hajszárítás már csak a jutalomjáték volt.
A gitáros karrierről azóta nem esett szó. Remélem nem törtük derékba egy kibontakozó tehetség szárnypróbálgatásait!
Vegyünk neki donosz ledót.
Ezalatt a bionicle harcosokat és egyéb, általunk őskövületek által meghatározni nem tudott legó figurákat érti. Az ötleteit egy prospektusból meríti. Ezzel szemben Jáva építőt kapott, amit az Állatkerti Játszóházban fedezett fel.
Megkaparintott egy hálós anyagból készült zsákot, azzal vadászik. Például távirányítót. Amikor kérdőre vonom, hogy hova tűntek a távirányítók (gyanús, hogy egyszerre ennyit nem keverhettem el még én sem), örömtől csillogó szemmel közli: elfogtuk őket!!! És előhozza a szákot, amiben ott vergődnek a csillogó testű zsákmányállatok.
És még egy vadászat:
Bedugja a kis ujjacskáját az orrába:
Egy óriási cicát kergetek!
Íme egy kis gyűjtemény:
Soha többé ne mossuk meg és ne vágjuk le a haját. Majd gitáros lesz.
Ez a vágya nem teljesült, röpke másfél óra alatt, mely a könyörgéstől kezdve (ülj szépen, mindjárt kész leszünk - hahaha, ahogy azt Móricka elképzeli), az ígérgetésen (illatos lesz a hajad, te pedig csinos!) és a fenyegetésen (ha nem maradsz nyugton, ferde lesz a frizurád!) át a teljes apátiáig (hát ilyen lett, Istenem, majd kinő) meglehetősen széles amplitúdójú érzelmi skálát ölelt fel, szóval ennyi idő alatt kész is lettünk. Anya ölében ült, az ollót Apa csattogtatta. Tényleg csinos lett és illatos. A hajszárítás már csak a jutalomjáték volt.
A gitáros karrierről azóta nem esett szó. Remélem nem törtük derékba egy kibontakozó tehetség szárnypróbálgatásait!
Vegyünk neki donosz ledót.
Ezalatt a bionicle harcosokat és egyéb, általunk őskövületek által meghatározni nem tudott legó figurákat érti. Az ötleteit egy prospektusból meríti. Ezzel szemben Jáva építőt kapott, amit az Állatkerti Játszóházban fedezett fel.
Megkaparintott egy hálós anyagból készült zsákot, azzal vadászik. Például távirányítót. Amikor kérdőre vonom, hogy hova tűntek a távirányítók (gyanús, hogy egyszerre ennyit nem keverhettem el még én sem), örömtől csillogó szemmel közli: elfogtuk őket!!! És előhozza a szákot, amiben ott vergődnek a csillogó testű zsákmányállatok.
És még egy vadászat:
Bedugja a kis ujjacskáját az orrába:
Egy óriási cicát kergetek!
Énekverseny
Kedves ügyes, okos Fibi!
Te biztos sokkal - de sokkal ügyesebb vagy nálam éneklésben, pedig én kiskoromtól minden nap énekelek, és énekes leszek, persze más is leszek de a kedvenc munkám mégis az éneklés lesz. Gratuláció neked Fibi, hogy 1. - helyezést értél el...nagyon büszke vagyok rád... De szomorú vagyok, hogy én 0. - helyezést értem el, de még oklevelet se kaptam, pedig este anyukám beszélt gyöngyike nénivel, és gyöngyike néni azt mondta, hogy nagyon nagyon szépen énekelek.
Sajnálattal: Mimi
No comment.
2009. április 14., kedd
Slusszpoén
Miközben elülni látszanak a viharok, csempésszük be nővérünk féltett karkötőjét az ágyunkba, délutáni alváshoz és végezzünk fizikai ksérleteket arra vonatkozóan, hogy a gumiszalag szakítószilárdsága mekkora.
Ezután humánetológiai szemlélődésbe foghatunk: figyeljük meg, Édesanyánk vajon az eddig megszokott meggyőződéssel adja-e elő az ilyenkor szokásos vígasztaló ritmusokat: "Sajnálom, hogy ezt tette az öcséd, de hidd el, ő most tanul, megtanulja, hogyan kell szerelni, összerakni, és majd sokat fog neked segíteni. Többet segít majd, mint amennyit most rombol."
Megfigyeléseinket raktározzuk el emlékezetünkben, de tartsuk szem előtt, hogy "egy kísérlet, nem kísérlet". Pihenés után tehát újra indul a tesztsorozat....
Ezután humánetológiai szemlélődésbe foghatunk: figyeljük meg, Édesanyánk vajon az eddig megszokott meggyőződéssel adja-e elő az ilyenkor szokásos vígasztaló ritmusokat: "Sajnálom, hogy ezt tette az öcséd, de hidd el, ő most tanul, megtanulja, hogyan kell szerelni, összerakni, és majd sokat fog neked segíteni. Többet segít majd, mint amennyit most rombol."
Megfigyeléseinket raktározzuk el emlékezetünkben, de tartsuk szem előtt, hogy "egy kísérlet, nem kísérlet". Pihenés után tehát újra indul a tesztsorozat....
Mit rejt a zsiráf pocakja?
Kedves Olvasóim, kitűnő szórakozási lehetőséget kínálok mai programajánlómban, ami az egész családot izgalomban tartja órákon, sőt napokon keresztül.
A dolog nagy odafigyelést, szervezőmunkát és precizitást igényel a részünkről, de higgyék el, megéri.
Először is az esti lefekvés után tegyünk úgy, mintha félnénk a szörnyektől, akik kizárólag a mi szobánkban és ágyunk körül tartózkodnak, szüleink szobájában nem. Így rávehetjük Édesanyánkat, hogy megengedje számunkra, hogy az ő ágyában alhassunk el. Előzőleg természetesen jól lefárasztottuk felmenőinket, akik örülnek, hogy lemenőjük fönt az emeleten végre lepihent és felhajtanak egy pici vizecskét pici pohárkából, amitől kedélyesen beszélgetnek. Nevetgélésük kellemes háttérzajt nyújt tevékenységünkhöz, és egyúttal biztosít róla, hogy jelenleg nincsenek a közelünkben, tehát kezdődhet az alkotó tevékenység.
Nos, nézzünk jól szét a hálószobában, mi is az, ami felhőtlen kikapcsolódást nyújthat számunkra. Mindjárt ott vannak a krémes dobozok, szemcseppes fiolák. A cseppeket használjuk rendeltetésszerűen, csepegtessük vele a világ négy égtája felé. Szüleink ágy mellé készített könyveire lehetőleg bőven jusson belőle. Végül is az olvasáshoz jó szemekre, éles látásra van szükség, ugyebár. Aztán jöhetnek a krémek, kenőcsök, jócskán nyomjunk belőlük, ahova csak bírunk.
Testvérünknek is feledhetetlen perceket okozhatunk, ha az általa a szüleinknek Karácsonyra, Anyák Napjára gyártott kézműves alkotásait, lebontjuk, ízekre szedjük, miszlikbe szaggatjuk.
Édesanyánk varrósládáját is kutassuk fel, nézegessük meg a benne található anyagokat, zippzárokat, gombokat. Pakoljunk vissza, de legyen egyértelmű, hogy mi ott bizony szétnéztünk.
És most jön csak az igazi kihívás, a Hetedik Szoba, a Tiltott Gyümölcs, az ékszeres dobozok! Gyönyörködjük ki magunkat kedvünkre, majd helyezzük el őket…na nem vissza a helyükre, az túl egyszerű megoldás lenne,…hanem valami izgalmasabb, fennköltebb, rendeltetésszerűbb helyre. Ha ezzel megvagyunk, a dobozkák tetejét tegyük vissza pontosan a helyükre és a munkában megfáradva aludjunk el jó mélyen.
A látvány, ami szüleink elé tárul majd, kissé megrendíti őket, de az első haragjuk nem ránk zúdul, hiszen mi édesdeden alszunk. Egyébként sem minket gyanúsítanak majd első körben, hiszen nyilvánvaló, hogy a Pusztító, maga Rambóterminátorpredátor járt erre. Ugye, mi megmondtuk, hogy szörnyek vannak a lakásban, jobb lett volna ránk hallgatni!
Az a csodálatos teljesítmény, amit a pipereszerekkel értünk el, késlelteti az üres ékszeres dobozok felfedezését, ám annál nagyobb lesz a hatás, amikor napok múlva mégiscsak felfedezik a hiányt.
Ha kérdezik: „hová tetted????”, nézzünk együgyűen, majd mutassunk egy teljesen valószínűtlen helyre, nővérünk ezer plüssállatot tartalmazó kosarára. Számtalan régen látott barátunkat üdvözölhetjük majd újra, amikor szép sorra előkerülnek a kosárból.
Csodálkozva szemléljük, hogyan néznek át szüleink tüzetesen minden négyzetcentimétert ékszerek után kutatva. Ezen a ponton nyer jelentőséget ügyködésünk a varrósládával. Édesanyánknak eszébe ötlik, hogy biztosan oda kerülhettek a kincsek. Szegény, majd csak fél óra múlva eszmél rá, hogy hamis nyom volt.
Hogy a családi csapatok feladták a harcot, abból is megtudhatjuk, hogy az élénk hangszín helyett fáradt rezignáltsággal beszélnek hozzánk mélyen a szemünkbe nézve. Azt emlegetik majd, hogy mi lenne, ha a mi tűzoltó-arzenálunk tűnne el egyik napról a másikra, mi vajon szomorúak lennénk-e akkor? Belegondolni is rémes….És ekkor végre megértjük, hogy mit is akarnak tőlünk: ja persze, az a sok kis kacat??? Hát azért nem kell aggódni, azt beraktam a zsiráf hasába. Akinek ki tudja mi okból jó kis gumidobozt varrtak a pocakjába és cippzárral látták el. Mi más célt szolgálhatna, mint hogy oda dugjuk fontos dolgainkat?
Adjunk is hangot ebbéli meglátásunknak, és kérjük számon, hogy na de akkor most oda mi kerüljön?
Szüleink végre odaguggolnak majd mellénk és megkönnyebbült hangulatban keresgélünk miniautókat, amikkel az éhes zsiráfot jóllakathatjuk.
A dolog nagy odafigyelést, szervezőmunkát és precizitást igényel a részünkről, de higgyék el, megéri.
Először is az esti lefekvés után tegyünk úgy, mintha félnénk a szörnyektől, akik kizárólag a mi szobánkban és ágyunk körül tartózkodnak, szüleink szobájában nem. Így rávehetjük Édesanyánkat, hogy megengedje számunkra, hogy az ő ágyában alhassunk el. Előzőleg természetesen jól lefárasztottuk felmenőinket, akik örülnek, hogy lemenőjük fönt az emeleten végre lepihent és felhajtanak egy pici vizecskét pici pohárkából, amitől kedélyesen beszélgetnek. Nevetgélésük kellemes háttérzajt nyújt tevékenységünkhöz, és egyúttal biztosít róla, hogy jelenleg nincsenek a közelünkben, tehát kezdődhet az alkotó tevékenység.
Nos, nézzünk jól szét a hálószobában, mi is az, ami felhőtlen kikapcsolódást nyújthat számunkra. Mindjárt ott vannak a krémes dobozok, szemcseppes fiolák. A cseppeket használjuk rendeltetésszerűen, csepegtessük vele a világ négy égtája felé. Szüleink ágy mellé készített könyveire lehetőleg bőven jusson belőle. Végül is az olvasáshoz jó szemekre, éles látásra van szükség, ugyebár. Aztán jöhetnek a krémek, kenőcsök, jócskán nyomjunk belőlük, ahova csak bírunk.
Testvérünknek is feledhetetlen perceket okozhatunk, ha az általa a szüleinknek Karácsonyra, Anyák Napjára gyártott kézműves alkotásait, lebontjuk, ízekre szedjük, miszlikbe szaggatjuk.
Édesanyánk varrósládáját is kutassuk fel, nézegessük meg a benne található anyagokat, zippzárokat, gombokat. Pakoljunk vissza, de legyen egyértelmű, hogy mi ott bizony szétnéztünk.
És most jön csak az igazi kihívás, a Hetedik Szoba, a Tiltott Gyümölcs, az ékszeres dobozok! Gyönyörködjük ki magunkat kedvünkre, majd helyezzük el őket…na nem vissza a helyükre, az túl egyszerű megoldás lenne,…hanem valami izgalmasabb, fennköltebb, rendeltetésszerűbb helyre. Ha ezzel megvagyunk, a dobozkák tetejét tegyük vissza pontosan a helyükre és a munkában megfáradva aludjunk el jó mélyen.
A látvány, ami szüleink elé tárul majd, kissé megrendíti őket, de az első haragjuk nem ránk zúdul, hiszen mi édesdeden alszunk. Egyébként sem minket gyanúsítanak majd első körben, hiszen nyilvánvaló, hogy a Pusztító, maga Rambóterminátorpredátor járt erre. Ugye, mi megmondtuk, hogy szörnyek vannak a lakásban, jobb lett volna ránk hallgatni!
Az a csodálatos teljesítmény, amit a pipereszerekkel értünk el, késlelteti az üres ékszeres dobozok felfedezését, ám annál nagyobb lesz a hatás, amikor napok múlva mégiscsak felfedezik a hiányt.
Ha kérdezik: „hová tetted????”, nézzünk együgyűen, majd mutassunk egy teljesen valószínűtlen helyre, nővérünk ezer plüssállatot tartalmazó kosarára. Számtalan régen látott barátunkat üdvözölhetjük majd újra, amikor szép sorra előkerülnek a kosárból.
Csodálkozva szemléljük, hogyan néznek át szüleink tüzetesen minden négyzetcentimétert ékszerek után kutatva. Ezen a ponton nyer jelentőséget ügyködésünk a varrósládával. Édesanyánknak eszébe ötlik, hogy biztosan oda kerülhettek a kincsek. Szegény, majd csak fél óra múlva eszmél rá, hogy hamis nyom volt.
Hogy a családi csapatok feladták a harcot, abból is megtudhatjuk, hogy az élénk hangszín helyett fáradt rezignáltsággal beszélnek hozzánk mélyen a szemünkbe nézve. Azt emlegetik majd, hogy mi lenne, ha a mi tűzoltó-arzenálunk tűnne el egyik napról a másikra, mi vajon szomorúak lennénk-e akkor? Belegondolni is rémes….És ekkor végre megértjük, hogy mit is akarnak tőlünk: ja persze, az a sok kis kacat??? Hát azért nem kell aggódni, azt beraktam a zsiráf hasába. Akinek ki tudja mi okból jó kis gumidobozt varrtak a pocakjába és cippzárral látták el. Mi más célt szolgálhatna, mint hogy oda dugjuk fontos dolgainkat?
Adjunk is hangot ebbéli meglátásunknak, és kérjük számon, hogy na de akkor most oda mi kerüljön?
Szüleink végre odaguggolnak majd mellénk és megkönnyebbült hangulatban keresgélünk miniautókat, amikkel az éhes zsiráfot jóllakathatjuk.
2009. április 5., vasárnap
Apa ásót fúr *
- nagy öröm a kiskertÖrököljünk őseinktől kiskertet, szenvedélyt a föld iránt a vérünkben. És ekcémát is hozzá. Ha ekcémával nem rendelkezünk, akkor szerezzünk be gyorsan valamilyen fertőző bőrbetegséget. Majd álljunk kertészkedő szülőnk háta mögé, és félpercenként mondjuk el, hogy mennyire szeretnénk segíteni. Segíteni amúgy tényleg tudunk, rácáfolva nagyapánk egyik gyereknevelési axiómájára, miszerint „A gyerek addig segít, amíg az több bajjal jár, mint haszonnal. Amint eredményes és hasznos lenne a gyermek tevékenysége, a kedve is elmegy a segítéstől.”** Tehát álljunk ott sóvárogva, vágyakozón, időnként emlékeztessük a vidáman dolgozót, hogy mennyire jó neki. Ha szülőnk homlokán verejtékcseppek jelennek meg, nyögve hajol, guggol, kissé szédelegve áll fel, akkor elérkezett az idő, hogy részletesen kikérdezzük a kertészkedés alapvető kérdéseiről.
Például, hogy Apa mért fúrja az ásót? És Édesanya mért törte bele a nyelet az ásóba? És mért a fúróval kell fúrni? És mért szorult bele a nyele? És meg tudjuk csinálni?
Vagy szaglásszunk kiütéses orrunkkal egészen közel hajolva a földhöz. Húsig vakart ekcémás bőrű kezünkkel imitáljunk ásó mozdulatokat. Kerülgessük a szerszámokat, kapát (kappan?), ásót. Riadjunk meg a dongótól, és menekülési útvonalnak válasszuk a szerszámokon átvezetőt. Különösen, ha kissé rozsdásak.
Ha mégis ráunnánk a különleges állatfaj, a Kertészisz Szülőenzisz élőhelyén való megfigyelésére, akkor találjunk más szórakozást magunknak. Arra azonban ügyeljünk, hogy mindig pontosan a szülő háta mögött helyezkedjünk el, és „Nézd, milyen ügyes vagyok!” felkiáltással hívjuk fel produkciónkra a figyelmet. A háziasított, megnevelt példányok már úgyis hozzászoktak, hogy bármilyen figyelmet igénylő tevékenységet 180 fokban kitekert fejjel végezzenek el.
Ha elég kitartóak vagyunk, biztosan csurran-cseppen a végére valami kis ásnivaló. A számunkra kijelölt földdarabról a rögöket egyenletesen terítsük szét a csúszdán, a füvön és egy óvatlan pillanatban a terasz kövére is juttassunk.
Erőinket osszuk meg 140 centi alatti társainkkal, úgy gazdálkodva csapataink erejével, hogy valaki mindig meg legyen bízva az általunk olyannyira megkedvelt, akaratunkhoz szoktatott lény folyamatos felügyeletével.
* A mondatot ajánljuk az első-második osztályos tanulók tollbamondásához.
** Bélapapa axiómájának kiegészítése: Ha gyermekünk tud és akar is segíteni, akkor ezt valami külső, tőlünk független tényező lehetetlenné teszi.
2009. április 4., szombat
Egy jól nevelt kisfiú jótanácsai az evésben még járatlanok számára
Figyelem a kisfiam. Ahogy a tehetetlen csomagocskából egyre több mindent tudó és értő embercsepp válik. Ahogy egyre nagyobb önállóságot követel magának a világban. Némely területen olyan képességekre tesz szert, hogy valóságos előadást tarthatna belőle. Könnybe lábad tőle a szemem… de nem csak a meghatottságtól.
1. Ha éhesek vagyunk, járkáljunk hangos "HAMMA-HAMMA!" kiáltásokkal körbe-körbe a lakásban (a kézmosás ellen egy leheletnyit tiltakozzunk).
2. Ha nem olyan étel került a tányérunkra, ami elnyerné ízlésünket, mutogassunk a világ összes égtája felé és ismételjük a már jól bevált varázsszót: "HAMMA-HAMMA"! Valahonnan biztosan érkezik egy felmentő sereg.
3. Követeljünk magunknak evőeszközt, lehetőleg többet, de a kezünkkel együnk, ez élvezetesebb. Hogy minek a kanál? Ami jár, az jár!
4. Ha étkezés közben a kezünkre tapadt volna az étel, integessünk hevesen, így intve búcsút a nem kívánt morzsáknak, rizsnek, répa- krumpli-daraboknak.
5. Ha a tálcánkon is lennének nem szívesen látott falatok, dobjuk őket kecses mozdulattal a hátunk mögé. A várurak is így vetették maguk mögé a már egészen, vagy félig rágott csontokat. Rezignált, már-már bamba arccal nézzünk arra a személyre, aki azt mondja, nem szabad!
6. Nincs nagyobb élvezet, mint a kistányérunkat kétfelől megragadni és úgy inni ki a levest.
7. Talán csak egy mérhető hozzá, ha itatópoharunkból az innivalót bőségesen a tálcánkba locsoljuk, és egyenletesen belepasszírozzuk a még fellelhető ételmaradékot. Így adhatunk végre ésszerű magyarázatot többek között a „teavaj” összetett szónak.
8. Ha elhangzik a "Jól laktál? Akkor megyünk is az ágyikóba!" mondatsor, tegyünk úgy, mint aki éppen most lát étele elköltéséhez!
9. Mivel jó előre gondoskodtunk magunkról, kijátszva szüleink éberségét és gyorsaságát, kaparintsuk meg a földről az ételdarabokat és együk meg jóízűen. Hogy most mért ízlik? A madárlátta kenyér is más ízű, nem?
1. Ha éhesek vagyunk, járkáljunk hangos "HAMMA-HAMMA!" kiáltásokkal körbe-körbe a lakásban (a kézmosás ellen egy leheletnyit tiltakozzunk).
2. Ha nem olyan étel került a tányérunkra, ami elnyerné ízlésünket, mutogassunk a világ összes égtája felé és ismételjük a már jól bevált varázsszót: "HAMMA-HAMMA"! Valahonnan biztosan érkezik egy felmentő sereg.
3. Követeljünk magunknak evőeszközt, lehetőleg többet, de a kezünkkel együnk, ez élvezetesebb. Hogy minek a kanál? Ami jár, az jár!
4. Ha étkezés közben a kezünkre tapadt volna az étel, integessünk hevesen, így intve búcsút a nem kívánt morzsáknak, rizsnek, répa- krumpli-daraboknak.
5. Ha a tálcánkon is lennének nem szívesen látott falatok, dobjuk őket kecses mozdulattal a hátunk mögé. A várurak is így vetették maguk mögé a már egészen, vagy félig rágott csontokat. Rezignált, már-már bamba arccal nézzünk arra a személyre, aki azt mondja, nem szabad!
6. Nincs nagyobb élvezet, mint a kistányérunkat kétfelől megragadni és úgy inni ki a levest.
7. Talán csak egy mérhető hozzá, ha itatópoharunkból az innivalót bőségesen a tálcánkba locsoljuk, és egyenletesen belepasszírozzuk a még fellelhető ételmaradékot. Így adhatunk végre ésszerű magyarázatot többek között a „teavaj” összetett szónak.
8. Ha elhangzik a "Jól laktál? Akkor megyünk is az ágyikóba!" mondatsor, tegyünk úgy, mint aki éppen most lát étele elköltéséhez!
9. Mivel jó előre gondoskodtunk magunkról, kijátszva szüleink éberségét és gyorsaságát, kaparintsuk meg a földről az ételdarabokat és együk meg jóízűen. Hogy most mért ízlik? A madárlátta kenyér is más ízű, nem?
2009. március 27., péntek
Helyes viselkedés a pelenkázóasztalon
- alapozó tárgy az Öltözködés c. előadássorozathoz
1. Az öltözködés nyűg. Kivéve, ha szórakoztatóvá tesszük magunk és környezetünk számára. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ne a napi rutin győzzön kreatív szellemünk fölött.
2. Kezdjük a gyakorlatot egyszerű bemelegítéssel, hangolással. Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy öltözni visznek, szaladjunk az ellenkező irányba. Amennyiben elkapnak, visítással tiltakozzunk. Így kellőképpen felfrissítjük vérkeringésünket és megalapozzunk gondozónk adrenalinszintjét az előadás befogadására.
3. A pelenkázóasztalon hasról forduljunk hátra, illetve hátról hasra. Így az öltözködés testedzésünk alapjait képezheti.
4. A legérdekesebb tárgyakat mindig a fejünk fölött találjuk. Magastartással és törzsünk kicsavarásával igyekezzünk elérni ezeket. Ne hagyjuk magunkat lefegyverezni mindenféle dobozok, plüssállatok felénklengetésétől. A lázmérő, hintőpor, babaolaj biztosan az északi zónában található!
5. Ha megszereztük a kívánt céltárgyat, a lábunkat használjuk a pelenkázás élvezetesebbé tételére. Rendkívüli sebességet érhetünk el bicigliző mozdulatokból. Így a harisnya, nadrág, zokni feladását is megakadályozhatjuk.
6. Ha csatát vesztünk lábaink felett, vagy saját örömünkre belemegyünk a "Hol a lába, itt van, kukucs, megvan!" - játékba, akkor kezeinknek adjunk újabb feladatot! Kaszáló mozdulatokkal keressük meg a popsitörlőkendőt. Amennyiben kellő erővel húzzuk, egymás után 5-6 darabot is sikerülhet megkaparintanunk.
7. Ezt a célt könnyebben érhetjük el, amikor Édesanyánk a kendőt rendeltetésszerűen használja. Olyankor figyelme könnyebben elterelődik.
8. Mit is kezdjünk a megszerzett zsákmánnyal? Szívogassuk ki belőle a finom ízt! Csakis ínyenceknek! Ezt a finomságot a semmi más ételt a gyomrába leengedni nem akaró apró emberkék is örömmel fogyasztják.
9. Popsitörlés közben jó móka még a végtermék tapintásos vizsgálata, illetve gerincoszlopunk ezen felén elhelyezkedő szerveinkkel való ismerkedés. Használjuk ki az alkalmat, erre nem sok lehetőségünk adódik!
10. Ajánlom még a pelenkázóasztal, mint magasles, illetve ugródeszkaként való használatát. Kizárólag Kemény Leányoknak és Legényeknek! A végeredmény fájdalmas, de az élmény pótolhatatlan!
11. Ha produkcióinkat hangos ovációval jutalmaznák, háláljuk meg ráadás előadásával!
1. Az öltözködés nyűg. Kivéve, ha szórakoztatóvá tesszük magunk és környezetünk számára. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ne a napi rutin győzzön kreatív szellemünk fölött.
2. Kezdjük a gyakorlatot egyszerű bemelegítéssel, hangolással. Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy öltözni visznek, szaladjunk az ellenkező irányba. Amennyiben elkapnak, visítással tiltakozzunk. Így kellőképpen felfrissítjük vérkeringésünket és megalapozzunk gondozónk adrenalinszintjét az előadás befogadására.
3. A pelenkázóasztalon hasról forduljunk hátra, illetve hátról hasra. Így az öltözködés testedzésünk alapjait képezheti.
4. A legérdekesebb tárgyakat mindig a fejünk fölött találjuk. Magastartással és törzsünk kicsavarásával igyekezzünk elérni ezeket. Ne hagyjuk magunkat lefegyverezni mindenféle dobozok, plüssállatok felénklengetésétől. A lázmérő, hintőpor, babaolaj biztosan az északi zónában található!
5. Ha megszereztük a kívánt céltárgyat, a lábunkat használjuk a pelenkázás élvezetesebbé tételére. Rendkívüli sebességet érhetünk el bicigliző mozdulatokból. Így a harisnya, nadrág, zokni feladását is megakadályozhatjuk.
6. Ha csatát vesztünk lábaink felett, vagy saját örömünkre belemegyünk a "Hol a lába, itt van, kukucs, megvan!" - játékba, akkor kezeinknek adjunk újabb feladatot! Kaszáló mozdulatokkal keressük meg a popsitörlőkendőt. Amennyiben kellő erővel húzzuk, egymás után 5-6 darabot is sikerülhet megkaparintanunk.
7. Ezt a célt könnyebben érhetjük el, amikor Édesanyánk a kendőt rendeltetésszerűen használja. Olyankor figyelme könnyebben elterelődik.
8. Mit is kezdjünk a megszerzett zsákmánnyal? Szívogassuk ki belőle a finom ízt! Csakis ínyenceknek! Ezt a finomságot a semmi más ételt a gyomrába leengedni nem akaró apró emberkék is örömmel fogyasztják.
9. Popsitörlés közben jó móka még a végtermék tapintásos vizsgálata, illetve gerincoszlopunk ezen felén elhelyezkedő szerveinkkel való ismerkedés. Használjuk ki az alkalmat, erre nem sok lehetőségünk adódik!
10. Ajánlom még a pelenkázóasztal, mint magasles, illetve ugródeszkaként való használatát. Kizárólag Kemény Leányoknak és Legényeknek! A végeredmény fájdalmas, de az élmény pótolhatatlan!
11. Ha produkcióinkat hangos ovációval jutalmaznák, háláljuk meg ráadás előadásával!
Séta etikett
Sétálni egészséges, csak unalmas. Íme néhány ötlet, amivel feldobhatjuk a hangulatot, de legalább is erős megfontolásra késztetjük a minket gondozó személyeket, hogy máskor is vállalkoznak-e velünk egy túlélőtúrára:
Az első és legfontosabb szabály, hogy semmiképpen ne haladjunk abba az irányba, amerre a velünk együtt az egészséges életmód oltárán áldozó rokonaink, barátaink, üzletfeleink. Legegyszerűbb megoldás a visszafelé haladás, lehetőleg kétszeres sebességgel, mint ahogyan az odautat megtettük.
Ha ez nem megoldható, akkor ne a haladás irányát, hanem ütemét variáljuk. Sietősre foghatjuk lépteinket, ha édesanyánk nagy üvegfelületek mögött elhelyezett tárgyakat vesz szemügyre, vagy ismerőssel, ismeretlennel, boldoggal, boldogtalannal beszédbe elegyedik. A mondatot, hogy „jajj de édes ez a gyerek, egy igazi kis tündér!”, értelmezzük a startpisztoly eldördüléseként. Szintén nagyobb sebességre kapcsolhatunk, ha tiltott terület közelébe érünk, úgymint szökőkút, pocsolya, működő locsoló-berendezés, kutya-vécé, útkereszteződés. Ha kellően nagy sebességet választunk, az aerobik órák árát és az ott töltött időt is megspórolhatjuk édesanyánknak, valamint az őszülés folyamatát befejezetté tehetjük nagyszüleink esetében.
A fontolva haladás technikáját alkalmazhatjuk a bevásárlás, testvér óvodába kísérése, egészséges rendelésre időpontra történt bejelentkezés esetén. Vegyük alaposan szemügyre a menet közben számunkra megfelelő magasságban kihelyezett tárgyakat. Elsősorban kavics, termések, gesztenye, csigaház (egységesen nevezzük őket diónak), fűszálak, virágok jönnek szóba. A természet sosem ismétli önmagát, a változatosság pedig gyönyörködtet. Alaposan éljük ki megfigyelő képességünket. Igazi természetbúvárként ötleteket meríthetünk Gerald Durrell életművéből. Különösképpen tanulmányozásra méltó tereptárgy a kerítés mögött elhelyezkedő kutya, vakarózó macska, különféle gombák, zuzmók, harasztok, bogyók.
Sebességünk nullára redukálásának másik módja, ha egyszerűen leülünk, netán lefekszünk a földre. Ezt egy kis fetrengéssel és sírással egybekötve figyelemfelhívásnak szánhatjuk, hogy jóból is megárt a sok.
Egy igazi úr a séta közben is úr. Sétapálcát mindenképpen vigyünk magunkkal. Ha otthon felejtettük volna, akkor szerencsére útközben is magunkhoz vehetjük, hiszen előbb-utóbb biztosan ráakadunk egy botra. Másodlagos felhasználásként végigütögethetjük vele a kerítés-léceket, fatörzseket, testvérünk lábát.
A séta különleges alfaját képezi, ha kismotorral vágunk útnak. Ha kellő mértékben eltávolodtunk a rajtponttól, szálljunk le a motorról, és semmilyen körülmények között ne szálljunk rá vissza, csak, ha már odaértünk a játszótérre. Hű fegyverhordozóink úgyis utánunk hozzák majd nélkülözhetetlen járművünket. A hazaúton ugyanezt az eljárási módot alkalmazzuk, azzal a különbséggel, hogy most már mi magunk se legyünk hajlandóak egy tapodtat sem továbblépni. Ha süket fülekre találnánk, ne higgyünk a színjátéknak. Létezik az a hangerő, amitől szüleink hallása megjavul. A tény, miszerint édesanyánknak csak két keze van, ne tántorítson el. A túlélő felszerelés mellett – váltóruha, uzsonna, homokozó játék, napkrém, pokróc, kismotor, kistestvér – biztosan minket is haza tud még cipelni. Ha a séta közben vásároltunk is, ez csak egy újabb érv amellett, hogy nagyon elfáradtunk és jogosan követeljük a jussunk.
Ha bármilyen okból a séta befejezése mellett döntünk, ajánlom a zéró tolerancia elvének bevezetését. Semmilyen észérvre, ígéretre, fenyegetésre ne hallgassunk, érjük el – a már taglalt hanghatásokkal élve is -, hogy ne a saját lábunkon kelljen továbbhaladnunk. Ha mindezt még tekergő kígyóra emlékeztető mozdulatokkal is fűszerezzük, biztosak lehetünk benne, hogy légvonalban fogunk hazatérni.
Az első és legfontosabb szabály, hogy semmiképpen ne haladjunk abba az irányba, amerre a velünk együtt az egészséges életmód oltárán áldozó rokonaink, barátaink, üzletfeleink. Legegyszerűbb megoldás a visszafelé haladás, lehetőleg kétszeres sebességgel, mint ahogyan az odautat megtettük.
Ha ez nem megoldható, akkor ne a haladás irányát, hanem ütemét variáljuk. Sietősre foghatjuk lépteinket, ha édesanyánk nagy üvegfelületek mögött elhelyezett tárgyakat vesz szemügyre, vagy ismerőssel, ismeretlennel, boldoggal, boldogtalannal beszédbe elegyedik. A mondatot, hogy „jajj de édes ez a gyerek, egy igazi kis tündér!”, értelmezzük a startpisztoly eldördüléseként. Szintén nagyobb sebességre kapcsolhatunk, ha tiltott terület közelébe érünk, úgymint szökőkút, pocsolya, működő locsoló-berendezés, kutya-vécé, útkereszteződés. Ha kellően nagy sebességet választunk, az aerobik órák árát és az ott töltött időt is megspórolhatjuk édesanyánknak, valamint az őszülés folyamatát befejezetté tehetjük nagyszüleink esetében.
A fontolva haladás technikáját alkalmazhatjuk a bevásárlás, testvér óvodába kísérése, egészséges rendelésre időpontra történt bejelentkezés esetén. Vegyük alaposan szemügyre a menet közben számunkra megfelelő magasságban kihelyezett tárgyakat. Elsősorban kavics, termések, gesztenye, csigaház (egységesen nevezzük őket diónak), fűszálak, virágok jönnek szóba. A természet sosem ismétli önmagát, a változatosság pedig gyönyörködtet. Alaposan éljük ki megfigyelő képességünket. Igazi természetbúvárként ötleteket meríthetünk Gerald Durrell életművéből. Különösképpen tanulmányozásra méltó tereptárgy a kerítés mögött elhelyezkedő kutya, vakarózó macska, különféle gombák, zuzmók, harasztok, bogyók.
Sebességünk nullára redukálásának másik módja, ha egyszerűen leülünk, netán lefekszünk a földre. Ezt egy kis fetrengéssel és sírással egybekötve figyelemfelhívásnak szánhatjuk, hogy jóból is megárt a sok.
Egy igazi úr a séta közben is úr. Sétapálcát mindenképpen vigyünk magunkkal. Ha otthon felejtettük volna, akkor szerencsére útközben is magunkhoz vehetjük, hiszen előbb-utóbb biztosan ráakadunk egy botra. Másodlagos felhasználásként végigütögethetjük vele a kerítés-léceket, fatörzseket, testvérünk lábát.
A séta különleges alfaját képezi, ha kismotorral vágunk útnak. Ha kellő mértékben eltávolodtunk a rajtponttól, szálljunk le a motorról, és semmilyen körülmények között ne szálljunk rá vissza, csak, ha már odaértünk a játszótérre. Hű fegyverhordozóink úgyis utánunk hozzák majd nélkülözhetetlen járművünket. A hazaúton ugyanezt az eljárási módot alkalmazzuk, azzal a különbséggel, hogy most már mi magunk se legyünk hajlandóak egy tapodtat sem továbblépni. Ha süket fülekre találnánk, ne higgyünk a színjátéknak. Létezik az a hangerő, amitől szüleink hallása megjavul. A tény, miszerint édesanyánknak csak két keze van, ne tántorítson el. A túlélő felszerelés mellett – váltóruha, uzsonna, homokozó játék, napkrém, pokróc, kismotor, kistestvér – biztosan minket is haza tud még cipelni. Ha a séta közben vásároltunk is, ez csak egy újabb érv amellett, hogy nagyon elfáradtunk és jogosan követeljük a jussunk.
Ha bármilyen okból a séta befejezése mellett döntünk, ajánlom a zéró tolerancia elvének bevezetését. Semmilyen észérvre, ígéretre, fenyegetésre ne hallgassunk, érjük el – a már taglalt hanghatásokkal élve is -, hogy ne a saját lábunkon kelljen továbbhaladnunk. Ha mindezt még tekergő kígyóra emlékeztető mozdulatokkal is fűszerezzük, biztosak lehetünk benne, hogy légvonalban fogunk hazatérni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
