Mit rejt a zsiráf pocakja?

Kedves Olvasóim, kitűnő szórakozási lehetőséget kínálok mai programajánlómban, ami az egész családot izgalomban tartja órákon, sőt napokon keresztül.
A dolog nagy odafigyelést, szervezőmunkát és precizitást igényel a részünkről, de higgyék el, megéri.

Először is az esti lefekvés után tegyünk úgy, mintha félnénk a szörnyektől, akik kizárólag a mi szobánkban és ágyunk körül tartózkodnak, szüleink szobájában nem. Így rávehetjük Édesanyánkat, hogy megengedje számunkra, hogy az ő ágyában alhassunk el. Előzőleg természetesen jól lefárasztottuk felmenőinket, akik örülnek, hogy lemenőjük fönt az emeleten végre lepihent és felhajtanak egy pici vizecskét pici pohárkából, amitől kedélyesen beszélgetnek. Nevetgélésük kellemes háttérzajt nyújt tevékenységünkhöz, és egyúttal biztosít róla, hogy jelenleg nincsenek a közelünkben, tehát kezdődhet az alkotó tevékenység.

Nos, nézzünk jól szét a hálószobában, mi is az, ami felhőtlen kikapcsolódást nyújthat számunkra. Mindjárt ott vannak a krémes dobozok, szemcseppes fiolák. A cseppeket használjuk rendeltetésszerűen, csepegtessük vele a világ négy égtája felé. Szüleink ágy mellé készített könyveire lehetőleg bőven jusson belőle. Végül is az olvasáshoz jó szemekre, éles látásra van szükség, ugyebár. Aztán jöhetnek a krémek, kenőcsök, jócskán nyomjunk belőlük, ahova csak bírunk.

Testvérünknek is feledhetetlen perceket okozhatunk, ha az általa a szüleinknek Karácsonyra, Anyák Napjára gyártott kézműves alkotásait, lebontjuk, ízekre szedjük, miszlikbe szaggatjuk.

Édesanyánk varrósládáját is kutassuk fel, nézegessük meg a benne található anyagokat, zippzárokat, gombokat. Pakoljunk vissza, de legyen egyértelmű, hogy mi ott bizony szétnéztünk.

És most jön csak az igazi kihívás, a Hetedik Szoba, a Tiltott Gyümölcs, az ékszeres dobozok! Gyönyörködjük ki magunkat kedvünkre, majd helyezzük el őket…na nem vissza a helyükre, az túl egyszerű megoldás lenne,…hanem valami izgalmasabb, fennköltebb, rendeltetésszerűbb helyre. Ha ezzel megvagyunk, a dobozkák tetejét tegyük vissza pontosan a helyükre és a munkában megfáradva aludjunk el jó mélyen.

A látvány, ami szüleink elé tárul majd, kissé megrendíti őket, de az első haragjuk nem ránk zúdul, hiszen mi édesdeden alszunk. Egyébként sem minket gyanúsítanak majd első körben, hiszen nyilvánvaló, hogy a Pusztító, maga Rambóterminátorpredátor járt erre. Ugye, mi megmondtuk, hogy szörnyek vannak a lakásban, jobb lett volna ránk hallgatni!

Az a csodálatos teljesítmény, amit a pipereszerekkel értünk el, késlelteti az üres ékszeres dobozok felfedezését, ám annál nagyobb lesz a hatás, amikor napok múlva mégiscsak felfedezik a hiányt.

Ha kérdezik: „hová tetted????”, nézzünk együgyűen, majd mutassunk egy teljesen valószínűtlen helyre, nővérünk ezer plüssállatot tartalmazó kosarára. Számtalan régen látott barátunkat üdvözölhetjük majd újra, amikor szép sorra előkerülnek a kosárból.

Csodálkozva szemléljük, hogyan néznek át szüleink tüzetesen minden négyzetcentimétert ékszerek után kutatva. Ezen a ponton nyer jelentőséget ügyködésünk a varrósládával. Édesanyánknak eszébe ötlik, hogy biztosan oda kerülhettek a kincsek. Szegény, majd csak fél óra múlva eszmél rá, hogy hamis nyom volt.

Hogy a családi csapatok feladták a harcot, abból is megtudhatjuk, hogy az élénk hangszín helyett fáradt rezignáltsággal beszélnek hozzánk mélyen a szemünkbe nézve. Azt emlegetik majd, hogy mi lenne, ha a mi tűzoltó-arzenálunk tűnne el egyik napról a másikra, mi vajon szomorúak lennénk-e akkor? Belegondolni is rémes….És ekkor végre megértjük, hogy mit is akarnak tőlünk: ja persze, az a sok kis kacat??? Hát azért nem kell aggódni, azt beraktam a zsiráf hasába. Akinek ki tudja mi okból jó kis gumidobozt varrtak a pocakjába és cippzárral látták el. Mi más célt szolgálhatna, mint hogy oda dugjuk fontos dolgainkat?

Adjunk is hangot ebbéli meglátásunknak, és kérjük számon, hogy na de akkor most oda mi kerüljön?
Szüleink végre odaguggolnak majd mellénk és megkönnyebbült hangulatban keresgélünk miniautókat, amikkel az éhes zsiráfot jóllakathatjuk.