- alapozó tárgy az Öltözködés c. előadássorozathoz
1. Az öltözködés nyűg. Kivéve, ha szórakoztatóvá tesszük magunk és környezetünk számára. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ne a napi rutin győzzön kreatív szellemünk fölött.
2. Kezdjük a gyakorlatot egyszerű bemelegítéssel, hangolással. Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy öltözni visznek, szaladjunk az ellenkező irányba. Amennyiben elkapnak, visítással tiltakozzunk. Így kellőképpen felfrissítjük vérkeringésünket és megalapozzunk gondozónk adrenalinszintjét az előadás befogadására.
3. A pelenkázóasztalon hasról forduljunk hátra, illetve hátról hasra. Így az öltözködés testedzésünk alapjait képezheti.
4. A legérdekesebb tárgyakat mindig a fejünk fölött találjuk. Magastartással és törzsünk kicsavarásával igyekezzünk elérni ezeket. Ne hagyjuk magunkat lefegyverezni mindenféle dobozok, plüssállatok felénklengetésétől. A lázmérő, hintőpor, babaolaj biztosan az északi zónában található!
5. Ha megszereztük a kívánt céltárgyat, a lábunkat használjuk a pelenkázás élvezetesebbé tételére. Rendkívüli sebességet érhetünk el bicigliző mozdulatokból. Így a harisnya, nadrág, zokni feladását is megakadályozhatjuk.
6. Ha csatát vesztünk lábaink felett, vagy saját örömünkre belemegyünk a "Hol a lába, itt van, kukucs, megvan!" - játékba, akkor kezeinknek adjunk újabb feladatot! Kaszáló mozdulatokkal keressük meg a popsitörlőkendőt. Amennyiben kellő erővel húzzuk, egymás után 5-6 darabot is sikerülhet megkaparintanunk.
7. Ezt a célt könnyebben érhetjük el, amikor Édesanyánk a kendőt rendeltetésszerűen használja. Olyankor figyelme könnyebben elterelődik.
8. Mit is kezdjünk a megszerzett zsákmánnyal? Szívogassuk ki belőle a finom ízt! Csakis ínyenceknek! Ezt a finomságot a semmi más ételt a gyomrába leengedni nem akaró apró emberkék is örömmel fogyasztják.
9. Popsitörlés közben jó móka még a végtermék tapintásos vizsgálata, illetve gerincoszlopunk ezen felén elhelyezkedő szerveinkkel való ismerkedés. Használjuk ki az alkalmat, erre nem sok lehetőségünk adódik!
10. Ajánlom még a pelenkázóasztal, mint magasles, illetve ugródeszkaként való használatát. Kizárólag Kemény Leányoknak és Legényeknek! A végeredmény fájdalmas, de az élmény pótolhatatlan!
11. Ha produkcióinkat hangos ovációval jutalmaznák, háláljuk meg ráadás előadásával!
2009. március 27., péntek
Séta etikett
Sétálni egészséges, csak unalmas. Íme néhány ötlet, amivel feldobhatjuk a hangulatot, de legalább is erős megfontolásra késztetjük a minket gondozó személyeket, hogy máskor is vállalkoznak-e velünk egy túlélőtúrára:
Az első és legfontosabb szabály, hogy semmiképpen ne haladjunk abba az irányba, amerre a velünk együtt az egészséges életmód oltárán áldozó rokonaink, barátaink, üzletfeleink. Legegyszerűbb megoldás a visszafelé haladás, lehetőleg kétszeres sebességgel, mint ahogyan az odautat megtettük.
Ha ez nem megoldható, akkor ne a haladás irányát, hanem ütemét variáljuk. Sietősre foghatjuk lépteinket, ha édesanyánk nagy üvegfelületek mögött elhelyezett tárgyakat vesz szemügyre, vagy ismerőssel, ismeretlennel, boldoggal, boldogtalannal beszédbe elegyedik. A mondatot, hogy „jajj de édes ez a gyerek, egy igazi kis tündér!”, értelmezzük a startpisztoly eldördüléseként. Szintén nagyobb sebességre kapcsolhatunk, ha tiltott terület közelébe érünk, úgymint szökőkút, pocsolya, működő locsoló-berendezés, kutya-vécé, útkereszteződés. Ha kellően nagy sebességet választunk, az aerobik órák árát és az ott töltött időt is megspórolhatjuk édesanyánknak, valamint az őszülés folyamatát befejezetté tehetjük nagyszüleink esetében.
A fontolva haladás technikáját alkalmazhatjuk a bevásárlás, testvér óvodába kísérése, egészséges rendelésre időpontra történt bejelentkezés esetén. Vegyük alaposan szemügyre a menet közben számunkra megfelelő magasságban kihelyezett tárgyakat. Elsősorban kavics, termések, gesztenye, csigaház (egységesen nevezzük őket diónak), fűszálak, virágok jönnek szóba. A természet sosem ismétli önmagát, a változatosság pedig gyönyörködtet. Alaposan éljük ki megfigyelő képességünket. Igazi természetbúvárként ötleteket meríthetünk Gerald Durrell életművéből. Különösképpen tanulmányozásra méltó tereptárgy a kerítés mögött elhelyezkedő kutya, vakarózó macska, különféle gombák, zuzmók, harasztok, bogyók.
Sebességünk nullára redukálásának másik módja, ha egyszerűen leülünk, netán lefekszünk a földre. Ezt egy kis fetrengéssel és sírással egybekötve figyelemfelhívásnak szánhatjuk, hogy jóból is megárt a sok.
Egy igazi úr a séta közben is úr. Sétapálcát mindenképpen vigyünk magunkkal. Ha otthon felejtettük volna, akkor szerencsére útközben is magunkhoz vehetjük, hiszen előbb-utóbb biztosan ráakadunk egy botra. Másodlagos felhasználásként végigütögethetjük vele a kerítés-léceket, fatörzseket, testvérünk lábát.
A séta különleges alfaját képezi, ha kismotorral vágunk útnak. Ha kellő mértékben eltávolodtunk a rajtponttól, szálljunk le a motorról, és semmilyen körülmények között ne szálljunk rá vissza, csak, ha már odaértünk a játszótérre. Hű fegyverhordozóink úgyis utánunk hozzák majd nélkülözhetetlen járművünket. A hazaúton ugyanezt az eljárási módot alkalmazzuk, azzal a különbséggel, hogy most már mi magunk se legyünk hajlandóak egy tapodtat sem továbblépni. Ha süket fülekre találnánk, ne higgyünk a színjátéknak. Létezik az a hangerő, amitől szüleink hallása megjavul. A tény, miszerint édesanyánknak csak két keze van, ne tántorítson el. A túlélő felszerelés mellett – váltóruha, uzsonna, homokozó játék, napkrém, pokróc, kismotor, kistestvér – biztosan minket is haza tud még cipelni. Ha a séta közben vásároltunk is, ez csak egy újabb érv amellett, hogy nagyon elfáradtunk és jogosan követeljük a jussunk.
Ha bármilyen okból a séta befejezése mellett döntünk, ajánlom a zéró tolerancia elvének bevezetését. Semmilyen észérvre, ígéretre, fenyegetésre ne hallgassunk, érjük el – a már taglalt hanghatásokkal élve is -, hogy ne a saját lábunkon kelljen továbbhaladnunk. Ha mindezt még tekergő kígyóra emlékeztető mozdulatokkal is fűszerezzük, biztosak lehetünk benne, hogy légvonalban fogunk hazatérni.
Az első és legfontosabb szabály, hogy semmiképpen ne haladjunk abba az irányba, amerre a velünk együtt az egészséges életmód oltárán áldozó rokonaink, barátaink, üzletfeleink. Legegyszerűbb megoldás a visszafelé haladás, lehetőleg kétszeres sebességgel, mint ahogyan az odautat megtettük.
Ha ez nem megoldható, akkor ne a haladás irányát, hanem ütemét variáljuk. Sietősre foghatjuk lépteinket, ha édesanyánk nagy üvegfelületek mögött elhelyezett tárgyakat vesz szemügyre, vagy ismerőssel, ismeretlennel, boldoggal, boldogtalannal beszédbe elegyedik. A mondatot, hogy „jajj de édes ez a gyerek, egy igazi kis tündér!”, értelmezzük a startpisztoly eldördüléseként. Szintén nagyobb sebességre kapcsolhatunk, ha tiltott terület közelébe érünk, úgymint szökőkút, pocsolya, működő locsoló-berendezés, kutya-vécé, útkereszteződés. Ha kellően nagy sebességet választunk, az aerobik órák árát és az ott töltött időt is megspórolhatjuk édesanyánknak, valamint az őszülés folyamatát befejezetté tehetjük nagyszüleink esetében.
A fontolva haladás technikáját alkalmazhatjuk a bevásárlás, testvér óvodába kísérése, egészséges rendelésre időpontra történt bejelentkezés esetén. Vegyük alaposan szemügyre a menet közben számunkra megfelelő magasságban kihelyezett tárgyakat. Elsősorban kavics, termések, gesztenye, csigaház (egységesen nevezzük őket diónak), fűszálak, virágok jönnek szóba. A természet sosem ismétli önmagát, a változatosság pedig gyönyörködtet. Alaposan éljük ki megfigyelő képességünket. Igazi természetbúvárként ötleteket meríthetünk Gerald Durrell életművéből. Különösképpen tanulmányozásra méltó tereptárgy a kerítés mögött elhelyezkedő kutya, vakarózó macska, különféle gombák, zuzmók, harasztok, bogyók.
Sebességünk nullára redukálásának másik módja, ha egyszerűen leülünk, netán lefekszünk a földre. Ezt egy kis fetrengéssel és sírással egybekötve figyelemfelhívásnak szánhatjuk, hogy jóból is megárt a sok.
Egy igazi úr a séta közben is úr. Sétapálcát mindenképpen vigyünk magunkkal. Ha otthon felejtettük volna, akkor szerencsére útközben is magunkhoz vehetjük, hiszen előbb-utóbb biztosan ráakadunk egy botra. Másodlagos felhasználásként végigütögethetjük vele a kerítés-léceket, fatörzseket, testvérünk lábát.
A séta különleges alfaját képezi, ha kismotorral vágunk útnak. Ha kellő mértékben eltávolodtunk a rajtponttól, szálljunk le a motorról, és semmilyen körülmények között ne szálljunk rá vissza, csak, ha már odaértünk a játszótérre. Hű fegyverhordozóink úgyis utánunk hozzák majd nélkülözhetetlen járművünket. A hazaúton ugyanezt az eljárási módot alkalmazzuk, azzal a különbséggel, hogy most már mi magunk se legyünk hajlandóak egy tapodtat sem továbblépni. Ha süket fülekre találnánk, ne higgyünk a színjátéknak. Létezik az a hangerő, amitől szüleink hallása megjavul. A tény, miszerint édesanyánknak csak két keze van, ne tántorítson el. A túlélő felszerelés mellett – váltóruha, uzsonna, homokozó játék, napkrém, pokróc, kismotor, kistestvér – biztosan minket is haza tud még cipelni. Ha a séta közben vásároltunk is, ez csak egy újabb érv amellett, hogy nagyon elfáradtunk és jogosan követeljük a jussunk.
Ha bármilyen okból a séta befejezése mellett döntünk, ajánlom a zéró tolerancia elvének bevezetését. Semmilyen észérvre, ígéretre, fenyegetésre ne hallgassunk, érjük el – a már taglalt hanghatásokkal élve is -, hogy ne a saját lábunkon kelljen továbbhaladnunk. Ha mindezt még tekergő kígyóra emlékeztető mozdulatokkal is fűszerezzük, biztosak lehetünk benne, hogy légvonalban fogunk hazatérni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
