Ez a család a legjobb család

Kislányunk cetlizős. Alig tanult meg saját magától, minden titoktartás ellenére írni és olvasni, máris papírra, azaz cetlikre vetette gondolatait. Valaki lehet még grafomán a családban...
Egy tanév alatt teljesen megtelik az íróasztalának összes fiókja a legkülönfélébb feljegyzésekkel. Ezeket aztán átválogatjuk, és amelyik átjut a szűrőn, azt dossziéba rendezzük, a többektől fájó szívvel megválunk. Az az érv hatott végül, hogy minden évben új íróasztalt kellene vennünk, ha nem így tennék, és egy idő után csak kis egérjáratokon juthatna el az ágyáig.
És van még egy csoport cetli, amelyik annyira szép és megható, hogy időszaki, vagy állandó kiállításon vesz részt az ablakpárkányon, a polcok szélén. Az egyik, tavaly Húsvétra készített remekműve véletlenül rákerült a zabpelyhes tallér fotójára is. Íme teljes egészében:

Csak a húszéveseké.....

Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:

- Válaszd a kajakosokat.

- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném.
- Akkor válaszd azt.
- De félek, hogy kinevetnek.
- Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta.
A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahol a gyerek nem vállalhatja fel szabadon, hogy ő az.
Úgy kell tennie, mintha idősebb lenne, mert gyereknek lenni gyerekes és nem menő. És ha öregebb lenne az ember, mint huszonéves, azt is titkolnia kell. A szórakozóhelyek tele vannak kamaszokkal. Érdekes, úgy kellene lennie, hogy felnőttekkel, a kamaszok meg otthon vannak.
Nem tudom, mi ez a vágy az örök fiatalságra? A kisebbek már most nagyok akarnak lenni, az idősebbek meg fiatalok. Pedig olyan gyorsan elröppen az a pár év, az ember szerencsés esetben az élete döntő többségét nem huszonévesen éli. Mért épülnek egész iparágak erre a mesterségesen keltett vágyra, ami valójában csak frusztrációt hoz magával?

Együtt sírunk....

Kisfiam ma este sírva fakadt. Olyan váratlanul és szívhez szólóan.
Azon kezdett el sírni, hogy egyszer régen bevittem neki egy nadrágot az oviba és kicseréltük. És mikor látogatom meg megint. Mert nagyon hiányzom neki, amikor az oviban van. Látszott rajta, hogy hirtelen törnek rá az emlékek és érzések, és mivel itt van velem, megengedheti magának, hogy utat törjön benne a megkönnyebbítő sírás.
Mondtam, hogy az ő dolga, hogy ovis legyen, az enyém meg hogy dolgozzak, és én szeretek is dolgozni. És akkor azt mondta, hogy azt várja hogy felnőtt legyen, és akkor odajön dolgozni, ahol én vagyok, és mellettem fog ülni...hát kicsordult a könny is a szememből...kicsi ő még nagyon...én meg sokat dolgoztam mostanában....

Mimi verse

Anyukám a világon a legszebb,
Apukám a világon a legerősebb,
Kisöcsém a világon a legcukibb,
én pedig szeretem a lovakat.

Fúrjunk, fúrjunk valamit.....

Kicsi fiunk barkácsol. Imád mindent, aminek köze van a szereléshez. Ezt a tulajdonságát anyai nagyanyjától – igen nagyANYJÁtól – örökölhette, aki pedig saját édesapjától, kinek művei között említést érdemel a családi legendáriumban fennmaradt, maradék ezüst kályhafesték felhasználásával tökéletesített házi papucs például. Humán beállítottságú szüleinek semmiféle érdeme nem lehet ebben az inkább életmódnak nevezhető hobbiban.
Fiacskánk folyton szerelnivalókon jártatja az agyát. Az új gyerekágy dobozából bogárfogót készít úgy, hogy a fúrófejjel ellátott játék-munkagépével lukakat fúr a papundeklibe. Két terve is van vele: vagy eladjuk pénzért, és gazdagok leszünk, vagy felszereljük az ablakunkba, és nem jönnek be a bogarak.
Másik konstrukciója a Jáva építőjátékból készített molylepke-ketrec, amit a falba fúrt üregben kíván elhelyezni. Azt nem nagyon érti, hogy mért nem engedjük neki, hogy e célból lyukat fúrjon a falba.
Mindebből nem következik, hogy bogarak, vagy molylepkék lepnének el minket. Ha a Kontruktőr meglát egyet, akkor viszont hatalmasat sikít…és felveszi a kesztyűt az ellenük való kütdelemben.

A világ legbénább Mikulása

- Anyu, az én ablakomba tegyük a csizmámat!
- Hát persze - mondom, gondolatban félresöpörve a férjem szemevillanását, ami annyit tesz, hogy jobban járnánk, ha a nappali ablakába kerülnének a cipőcskék. Kényelmesebb lenne, de hát ennél egyszerűbb a világon nincs, mint két téli álmot alvó medve mellett beosonni a szobába és becsempészni az ajándékot a csizmákba. És a medvécskék reggelre kelve rögtön megpillanthatják a meglepetést.
Az elképzelés természetesen léket kapott. Mert a medvék helyett két izgága nyulacska fogadott, akik arra a kis neszre is felébredtek - igaz begyógyult ürgeszemekkel -, ahogy mi szülők éjfél körül a hálószobák felé közeledtünk kezünkben a csomagokkal. Nem buktunk le. Viszont új haditervet kellett szőni.
Beállítottam hát az órát egy éjjel fél kettes csendes rezgésre. Idegességemben az óra előtt ébredve először is puma léptekkel felderítést végeztem, hogy alszanak-e már gyermekeink. Nem volt könnyű dolgom, a gyerekszoba padlója ugyanis el volt aknásítva markolókkal, kockákkal, autókkal. Körülbelül olyan feladat volt ez, mint a híres filmjelent, amikor Angelina Jolie jó előre begyakorolt mozdulatokkal átjut a bank lézersugarakkal teleszőtt akadálypályáján a széfig. Igen ám de én nem gyakoroltam, és termetem is inkább a Télapóéra emlékeztet - ráadásul a kezemben levő zacskók csörögtek észveszejtően. Különösen a páncélos felszerelést rejtő zacskó. Már régen izgultam ennyire. Bérlet nélkül utazni a BKV-n ehhez képest kiskutya füle. Lassan azért elértem a célt...hopp sikerült belecsúsztatni a csizmákba az ajándékokat, rendben, a páncél és a hímzőkészlet is megérkezett..na még ezt a vágy régi tárgyát, ezt a hópehely alakú lyukasztógépet még ideteszem...már épp vállon veregettem volna magam, hogy megy ez megy ez, mert innen már könnyű dolgom van, ha fel is ébred a leendő páncélos lovag és a hímezgető hercegkisasszony, már van indok, csak meg akartam nézni, vajon megjött-e a Mikulás. Hát nem szabad előre örülni, a kézigránát súlyú lyukasztó kicsúszott a kezemből, rá a radiátorra...akkorát döndült a tökéletes éjszakai csendben, mint az ágyúlövés. A családom viszont valahol a téta-álom szakaszban járhatott már, meg sem rezdültek. Végül is mélyalvási tesztnek beválna a módszer.
Visszafelé osontomban majd kiugrott a szívem a helyéről. Az órán láttam, hogy ez a körülbelül tízméteres útszakasz negyedórámba került...

Tervrajz

A szüleim egyidősek, egyszerre mentek nyugdíjba is. Kipakolták a munkahelyi szobáikat. A hasznosítható darabokat hazahozták, szétosztották. A kréták, amik arra vártak, hogy hosszú számsorokat, egyenleteket, rejtélyek megoldásait írják velük a táblára, most majd virágokat, kisnyuszit, napocskát fognak rajzolni. Illetve azt is, mert kisfiam gondoskodott róla, hogy a kréták természettudományra való elhivatottága részben ki legyen elégítve. A szerzeményekkel ugyanis ezt rajzolta a kis iskolai táblájára:

- Mi ez? - kérdeztem gyanútlanul.

- Ez segít nekem, hogy a szörnyetegvágót meg tudjam csinálni!